A merényletben hatvan ember veszítette életét. Legkevesebb 100 ember megsebesült.
A kisteherautókat az egyetem főbejáratától 50 méterre robbantották fel helyi idő szerint délután négy óra előtt, éppen akkor, amikor a diákok hazafelé indultak.

Az ázsiai tőzsdéken többnyire pluszos kereskedést láthattunk ma reggel, ezt követően viszont Európában mérsékelt esés bontakozott ki. A magyar tőzsde ezúttal is a felülteljesítők között helyezkedik el, az OTP pedig ma is új történelmi csúcsra ment. A dollár elmúlt napokban látott erősödésének hatására erős nyomás alá kerültek a nemesfémek is, az esés pedig szerdán reggel is folytatódott, napközben azonban látványos fordulat figyelhető meg. Gazdasági események szempontjából elsősorban a közel-keleti eseményekre, valamint Kevin Warsh Fed-elnök szavaira lesz érdemes ma figyelni a délutáni órákban.
A ma életbe lépett változás elsősorban a Temuról, a Sheinről és az AliExpressről rendelt olcsó termékek árát fogja drasztikusan megemelni.
The president's crypto income far outpaces his earnings from real estate and Trump-themed items such as watches.