Infostart.hu
eur:
365.06
usd:
320.75
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Szavaztak, most a beígért amnesztiát követelik

Börtönlázadások sorozata várható Szerbiában, mert a parlament elnöke bejelentette: a mostani ciklusban már nem tűzik napirendre a beígért amnesztiatörvényt. Az éjjel már el is kezdődött ez első tiltakozó akció, amelynek során Szerbia legnagyobb börtönében 140 rab barikádozta el magát.

Az amnesztiatörvényt az új szerb alkotmányra kiírt népszavazás előtt ígérte meg a szerb vezetés a raboknak, azzal kecsegtetve őket, hogy bizonyos bűncselekmények esetén elengedik a büntetések egynegyedét.

A hivatalos kimutatások szerint a szerbiai börtönökben lévő rabok 80 százaléka le is adta szavazatát az új alkotmányra.

Legnagyobb csalódásukra azonban a szerb parlament elnöke bejelentette, hogy a jelenlegi parlament már nem tárgyalhat az amnesztiatörvényről, így tehát egyelőre a büntetések csökkentésére sem kerülhet sor.

Az amnesztiatörvényt azért nem tűzhetik napirendre, mert a szélsőjobboldali nacionalista Szerb Radikális Párt jelezte: csak akkor szavazzák meg a törvényt, ha felmentik a felelősség alól azokat is, akiket a háborús bűnökkel vádolt és szökésben lévő Mladic szerb tábornok rejtegetésével vádolnak.

A szerb börtönökből a bejelentés után jelezték, hogy tiltakozni fognak a csúszás miatt. Az első tiltakozó akció már meg is kezdődött az éjjel, a Zabela börtönben 140 rab bútorokkal barikádozta el magát.

Bár teljes hírzárlatot rendelt el az ügyben a büntetés-végrehajtás, annyi kiszivárgott, hogy más börtönökben is folynak az előkészületek.

A szerb parlamentben időközben tárgyalások kezdődtek arról, hogy esetleg mégis napirendre tűzzék az amnesztiatörvényt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: a Vatikánban járt Magyar Péter, rendkívüli ülésre készül a parlament

Tisza-kormány: a Vatikánban járt Magyar Péter, rendkívüli ülésre készül a parlament

Csütörtökön XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Pétert a Vatikánban. A miniszterelnök magyarországi látogatásra hívta a Szentatyát, és bejelentette, hogy a kormány átvilágítás után folytatja a Hungary Helps programot. Itthon jogutód nélkül megszűnt 14 kekva, a kormány átalakítja a pedagógus-továbbképzést, az Igazságügyi Minisztérium pedig a bírósági eljárások gyorsításáról egyeztetett. A politikai figyelem közben a hétfői rendkívüli ülésre irányul, ahol a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügye kerülhet napirendre. Pénteken is percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×