Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
317.21
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Slota pártja is elítélte a magyarverést

Szlovákiában valamennyi párt elítélte a magyar diáklány elleni nyitrai támadást. A kormány nevében Dusan Caplovic miniszterelnök-helyettes azt mondta: a kabinet továbbra is elítéli a szélsőséges megnyilvánulásokat. Az esettel összefüggésben a magyarellenes kijelentéseiről elhíresült Szlovák Nemzeti Párt is felháborodásának adott hangott.

Közben Szlovákia rendőrfőkapitánya azonnali nyomozást indított az ügyben a tettesek mielőbbi kézrekerítése érdekében.

Polgár Viktor, a magyar külügyi tárca szóvivője az InfoRádióban azt mondta: a Külügyminisztérium reméli, hogy a szlovák hatóságok a jövőben határozottan lépnek fel a magyarokat ért támadások ellen, ugyanakkor azt is hangsúlyozta: fontos, hogy egy ország ne avatkozzon be egy másik állam belügyeibe.

Az utóbbi időben egyre gyakoribb magyarellenes támadások után a Magyar Koalíció Párjának elnöke felszólította ismét felszólította Robert Fico szlovák kormányfőt, hogy határolódjanak el a szélsőséges esetektől és egyben azt szorgalmazta: a hat szlovák parlamenti tömörülés kezdjen tárgyalásokat a két nemzet közötti feszültségkeltést elítélő közös nyilatkozat elfogadásáról.

A közép-szlovákiai Nyitrán az eddigi vizsgálatok szerint a két férfi azért támadt rá a 23 éves diáklányra a város egyik aluljárójában, mert a mobiltelefonjába magyarul beszélt. A támadók az áldozat minden értéktárgyát elvették és magyarellenes szöveget írtak a blúzára. A fiatal lányt a dunaszerdahelyi kórházban ápolják.

Az InfoRádió információi szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombat délutáni rendkívüli sajtótájékoztatóján ezzel ez üggyel foglalkozik.

Címlapról ajánljuk
Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Miért lehet sikeres egy primitív fényképezőgép, egy fapados légitársaság vagy egy nagyon egyszerű pénzügyi szolgáltatás? Mert van, amikor nem egy jobb terméket kell legyőzni, hanem azt a helyzetet, amikor az emberek egyáltalán nem vásárolnak, utaznak vagy fizetnek. A nemfogyasztással való verseny egyik legfurcsább tanulsága, hogy a valódi piac gyakran éppen ott rejtőzik, ahol a közgazdászok és a statisztikusok nagy része szerint semmilyen piac nincsen.

Magyar Péter nagy bejelentést tett október 23. kapcsán

Október 23-án 16 órától Budapesten, a Kossuth téren ünnepeljük az 1956-os forradalom 70. évfordulóját – közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×