Ön a Ferences Gimnáziumban érettségizett, és a sorkatonai szolgálat után volt papnövendék az esztergomi papnevelő intézetben. 1991-ben szentelték pappá, 2021 áprilisában püspökké, és ezt megelőzően februárban katonai ordináriussá Ferenc pápa nevezte ki. Lehet azt mondani, hogy emiatt közelebbi, személyesebb volt a kapcsolata Ferenc pápával?

Ha nem is személyesebb, de közvetlenebb minden bizonnyal, hiszen egy papnak vagy egy püspöknek az életében nagyon fontos az, hogy éppen ki a pápa. A gyermekkorom VI. Pál pápának az idejére esett. Ferences gimnazista talán I. János Pál, illetve II. János Pál pápa idején voltam. És aztán amikor már papként, illetve katonalelkészként szolgáltam, akkor XVI. Benedek pápa, és aztán szintén tábori lelkészként Ferenc pápa idejére esik a szolgálatom. Az ő pápasága alatt lettem püspök, ő írta alá a kinevezési bullát, a kinevező okiratot, ez nekem is megvan, ha nincs is kint a falon, de megvan. Meghatározó személy az életemben, igen, így lehetne mondani.

Milyen érzések járták át, amikor értesült a halál híréről?

Nagyon érdekes volt az, hogy a legnagyobb ünnepünkön, húsvétkor halt meg. Húsvéthétfőn, valójában a húsvét másnapján. Még ott volt a vasárnapi urbi et orbi áldáson, sőt, azelőtti napokban többször is föltűnt a Szent Péter-bazilikában, elment Rómában abba a börtönbe, ahova annak idején minden nagycsütörtökön elment megmosni a fogvatartottak lábát. Többször feltűnt, bár mondták neki az orvosok, hogy legalább két hónapig pihenni kellene. Ő ezt erősen megszegte, én azt gondolom. Számomra ez nem volt megdöbbentő. Inkább azt mondanám, hogy egyfajta kinyilatkoztatásszerű ez. Egy embernek a halála a kereszténység, Krisztus tanítása szerint egy életnek a kezdete. Nem véletlen, hogy a szenteknek az ünnepei nem a születésnapjukra esnek, hanem a haláluknak a napjára, hiszen az örökkévalóságot ünnepeljük valójában, az örökkévalóságba való átlépésüket. Szinte minden szentnek akkor van a római naptár szerinti emléknapja, amikor meghalt, amikor valójában az örökkévalóságba költözött. II. János Pál pápánál is ezt mondták, hogy hazaköltözött az atyai házba, a mennyei Atyának a házába, az országába, az ő uralmába.

Ennek mentén tovább gondolkodva, mit jelenthet az, hogy éppen húsvéthétfőn hunyt el?

A föltámadás, a húsvéti ünnep, Jézus Krisztusnak a virradat előtti föltámadása a hét első napján, amit mi vasárnapnak nevezünk, az a megújulásé, amit az egyháznak a tagjai kétezer év óta megpróbálunk gyakorolni. A bűnös létünkből egyfajta megújulásra törekszünk állandóan. Ferenc pápában nagyon szimpatikus volt, hogy nagyon sokszor elmondta, hogy ő egy bűnös ember. Ahogy a jelmondatában is benne van, amit a Beda Venerabilisnek a Máté evangéliumhoz fűzött kommentárjából vett, hogy megkönyörült és kiválasztotta. Tehát, hogy Máté apostol megkönyörül rajta, egy olyan emberen, aki erősen a pénzzel foglalkozik, és nem éppen magas szinten űzi ezt a szakmát, amiben azért a csalás és egyéb sok minden benne van. Megkönyörül rajta, és kiválasztja őt. Nagyon sokszor elmondta Ferenc pápa, hogy ő bűnös ember. És ez végtelenül szimpatikus lehet számunkra, minden ember számára. Egyszer, még bíboros korában, megkérdezték tőle, még Buenos Airesben, hogy hogyan éli meg az életét. Egyébként Peter Seewald is megkérdezte XVI. Benedek pápától ezt, és akkor XVI. Benedek is, Ferenc pápa is azt mondja érsekként, bíborosként, hogy ő nem jutott el a tökéletességnek a fokára attól, hogy bíboros lett, meg érsek. Sőt, egyre több olyan helyzet van, ami még nehezebbé teszi az emberi életet.

Ön visszaemlékszik arra, hogy annak idején, Bergoglio megválasztásakor milyen várakozásai voltak? Most azokat újragondolva, összegezve, mit érez, mennyire sikerült Ferencnek megvalósítania azokat, amikre ön előzetesen számított?

Egy laptopon néztem, amikor kijött az erkélyre. Kicsit már elcsépeltnek hangzik, hogy kiemelem, mondhatta volna azt, hogy fivéreim és nővéreim, dicsértessék a Jézus Krisztus, de ő azt mondta, hogy jó estét kívánok. Ez jelképes mondattá is vált minden bizonnyal, és talán azért, merthogy ő már akkor is, ahogyan már érsekként is, Argentínában, mindenkihez szeretett volna szólni. Ahogy ő nagyon sokszor elmondta, Jézus kopogtat a templom kapuján, csak belülről, hogy ki szeretne menni. Nem kívülről kopogtat, hanem szeretne kimenni az emberek közé. Szerintem Ferenc pápa ebben nagyon dinamikus főpap volt, nagyon dinamikus egyházi személy. Elvinni Krisztus üzenetét azokhoz is, akik talán nem is hallottak róla, vagy akik valamilyen hiányban szenvednek. Nagyon sokszor ment el Buenos Airesben a szegénytelepekre, a nincstelenek közé. Egészen más tapasztalata volt a világról, mint nekünk, itt, Európában.

Tulajdonképpen ezt pápaként is folytatta, akár a menekülttáborokra gondolunk, akár arra, hogy hajléktalanokat költöztetett a Vatikánba, kialakítva számukra egy szárnyat.

Valójában nagyon nagy erőt fektetett abba, hogy a periférián lévő emberekkel foglalkozzunk. Ahogy ő mondta, az egyház hasonlít egy tábori kórházhoz, amikor egy harc után oda bevisznek sebesülteket. A háborúra gondolt itt, hogy abban rengetegféle ember van. Ő ehhez is hasonlította az egyházat, mondván, az egyháznak be kell fogadnia mindazokat, akik valamiképpen megsérültek az életben. Mindenkihez szeretett volna szólni, nem minthogyha az előző pápák nem szóltak volna mindenkihez. Dehogynem!

Csak valahogy az ember hangját jobban megtalálta.

Talán igen. Persze, ehhez hozzájárul a kor is. Egy XX. század eleji pápától, akinek a korában még sokkal több egyházi megkötöttség vagy hagyomány volt, ne várjuk el ezt. Aki 1910-ben volt pápa vagy 1934-ben, attól nem volt várható, hogy 2025 nyelvén fog megszólalni. Ahogy Ferenc pápa mondta, bizonyos irodalmi műveket sem célszerű mindig azon a nyelven olvasni, ahogy az eredetileg megíródott, hanem talán át kell ültetni a mai nyelvre és a mai gyakorlatra.

Abban mindenki megegyezik szerintem, hogy Ferenc pápa nagy reformer volt. Ön mely újítását tartja a legfontosabbnak, és mit gondol, hogy ezek közül mi az, amit mindenféleképpen tovább kell vinnie majd az utódjának?

Bizonyára sokféle újítást vezetett be, vagy talán nem ezt a kifejezést használnám, hanem ő másképpen tette a dolgokat. Arra, hogy ő bizonyos pápai vagy a pápánál megszokott ruhadarabokat nem vett föl, lehet azt mondani, hogy extravagancia, de azt is lehet rá mondani, hogy egyszerűség. Nem az úgynevezett pápai lakosztályban lakott. Az egy kürtszerű valami, aminek van egy nagyon széles része, ami a lakosztály, aztán van egy szűk egy kis ajtó, amin be lehet menni. Azt mondta, hogy nem szeretne ott lakni, a Szent Márta-házat választotta, ami egy közösségi tér, bár ott is vannak szobák, kisebb-nagyobb lakosztályok. Ő emberek között szeretett volna lenni. Ez volt a választásnak az egyik oka, meg nagyon sokáig a Szent Márta-házban mutatott be szentmisét reggelenként, amit közvetítettek is. Akik ott voltak éppen Rómában, papok, püspökök, mind odamehettek, Illetve, aki szeretett volna részt venni, ott lehetett a szentmisén. Talán másképpen közelítette meg a dolgokat. II. János Pál pápához képest XVI. Benedek pápa is másképpen közelítette meg.

Nem is újítások, inkább hangsúlyok vannak?

Nem is tudom mi lenne a jó kifejezés. Hiszen mindegyik pápa valamiképpen más, hordozza persze az egyéniségét, ahogy XVI. Benedek pápáról például írták, hogy mégiscsak egy teológus professzor volt. Persze utána müncheni érsek, bíboros, aztán a Hittani Kongregációnak a prefektusa, ő is kinyílt egyfajtaképpen, amikor pápa lett. Valamiképpen az emberközelisége nála is megmutatkozott. Ferenc pápánál még jobban, addig is emberek között élt, majd még jobban megmutatta azt, hogy mennyire szereti az embereket. Egyébként Erdő Péter bíboros úr mondta róla, hogy ahányszor hallotta még bíboros korában, amikor Rómában volt ilyen-olyan összejövetele a bíborosi kollégiumnak, Ferenc pápa a nyilatkozataiban vagy a felszólalásaiban nagyon komoly, nagyon határozott képet mutatott magáról, ott ez nem látszott. Persze, egy konferencián miért látszódjon egy hozzászólásból vagy egy előadásból az emberközeliség, vagy a közvetlenség? Bíboros úr azt mondta, hogy igenis a pápaságával még jobban megmutatkozott az emberek felé a nyitottsága. Nagyon sokszor humorral. Nagyon sok magyar mondta, hogy neki magyarul válaszolt, hiszen Ferenc pápának már Argentínában is voltak, érsek korában, magyar kapcsolatai.

Budapesten, az Arénában, amikor magyarul szólt a fiatalokhoz, felhangzott a vastaps! Ön is utalt Ferenc pápa egyszerűségére vagy törekvésére, az egyszerűségre. Ön szerint milyen üzenete van annak, hogy úgy rendelkezett, hogy a Santa Maria Maggioréban szeretne majd végleg nyugovóra térni?

Mondhatnánk azt, hogy ez egyfajta újítás, de valójában az evangéliumnak a szelleme. Jézus Krisztus arcának a megmutatása. És ha valaki „egyszerű” volt, akkor Jézus Krisztus. Elképzelve őt Palesztina poros útjain járva, elképzelve őt tanítva, Ferenc pápa, szerintem, őt szerette volna megmutatni. Nagyon sokszor utalt is erre a különböző beszélgetésekben, a homíliáiban. Azt az istenarcot, amit Jézus Krisztus megjelenített. Amit föl kell ismernünk, amivel sokszor meg is vádolták aztán, hogy akit föl kell ismernünk minden emberben, föl kell ismernünk abban, akinek ha éhezik, akkor enni kell adni, ha szomjazik, akkor inni kell adni, ha ruhátlan, akkor adni kell neki ruhát, ha börtönben van, akkor meg kell látogatni, ha beteg, akkor föl kell keresni. Ő ezt a Krisztus-arcot szerette volna megmutatni az embereknek. Ebben néha talán benne volt az, hogy fel kell rúgni a protokollt, mint ahogy amikor itt, Budapesten járt a Szent István-bazilikában találkozva a papokkal, püspökökkel, azután kiment a térre, holott ez nem volt benne a forgatókönyvben

A Hősök terénél is csinált egy kanyart, ami nem volt benne az eredeti tervben.

Így van. Erdő bíboros úr mondta is neki, mikor mentek ki a repülőtérre a látogatás után, hogy látja, Szentatya, mennyien szeretik itt, Magyarországon! Biztosan volt benne egyfajta érdeklődés Magyarországra jönni. Biztosan sokat hallott rólunk így, úgy, amúgy. Szerintem az Eucharisztikus Kongresszus szentmiséjén is meglátszott már, akkor ígérte meg, hogy eljön Magyarországra újból, és nagyon köszönjük, hogy azok között az országok között lehetünk, ahova kétszer is ellátogatott.

Mennyire befolyásolhatja a konklávé tagjait az, hogy Ferenc pápa milyen örökséget hagyott maga után? Ha például ön ott lenne, milyen szempontok alapján adná le a voksát?

Ez jó kérdés, mert vannak kedvelt pápáim. Az egyik Ferenc pápa, de nagyon kedveltem XVI. Benedek pápát, és nagyon kedveltem I. János Pál pápát, aki 33 napig volt pápa, mosolygós pápának nevezték el, bár szerintem Ferenc pápa is mosolygós volt, határozottan. Minden pápa, szerintem, mosolygós, csak valaki kapcsán már egyáltalán nem is emlékszünk rá. Én az ő örökségüket nagyon sokra tartom, akár I. János Pál pápáét is. II. János Pál pápa is szimpatikus volt, különösen azért, mert lengyel. De ő nagyon hosszú ideig volt pápa. Iránta nagy csodálat van bennem, ahogy ő az utolsó éveit a pápaságában megélte. Amikor megmutatta Krisztusnak a szenvedő arcát, amikor néha már alig tudott beszélni, vagy nem is jött ki hang a torkán, és megmutatta azt a Krisztust, aki szenved értünk. Minden pápában van egyfajta olyan, amit az ember csodálatra méltónak tart. Nagy kérdés, hogy a bíborosi kollégium, a pápaválasztó konklávé mit gondol most az egyházról.

Számos sajtóorgánum már konkrét neveket is ír, ami persze nem feltétlenül szerencsés.

Találgatásokba nem szabadna bocsátkozni. Nincs könnyű dolguk. 130-an, lehet, hogy egy-kettővel kevesebben, vesznek majd részt a konklávén. Nagyon sokan ismeretlenek egymásnak közülük. A legutóbbi alkalommal, 2024 vége felé volt egy bíborosi konzisztórium, amikor 18-20 bíborost nevezett ki a pápa, akiből nem mindenki lett most pápaválasztó. Nagyon sok olyan új bíboros van, akik nem is nagyon ismerik egymást, vagy a régebbiek nem nagyon ismerik őket. A mostani tanácskozások talán arra is valók, hogy egyfajta benyomásuk legyen egymásról. De talán nem is a személyek itt a lényegesek, hanem hogy miképpen látják most a bíborosok, még azok is, akik nem lesznek benne a konklávéban, tehát a 80 év fölötti bíborosok, a világ és benne az egyház helyzetét.

Önt katonai ordináriussá Ferenc pápa nevezte ki. Mit jelent ez?

A katonai ordinárius a magyar köznyelvünkben tábori püspök, vagyis a katonák püspöke. Úgynevezett katonai ordinariátus, azaz tábori püspökség 36 van a világon, általában azokban az országokban, amelyek a NATO-hoz csatlakoztak, vagy valamiképpen kötődnek a szövetséghez. Tábori lelkész nagyon sok van a világon olyan országokban is, ahol nincsen úgynevezett kiépített hierarchia, nincsen püspökség. Van tábori lelkész például a közelünkben, Csehországban, ahol nincs tábori püspök, vagy Szlovéniában sincsen tábori püspök. Svájcban szintén vannak tábori lelkészek, de nincsen külön püspökség. Az egyházi hierarchiát tekintve, a tábori püspök ugyanúgy tagja Magyarországon, még a világon is, a püspöki konferenciának, ugyanolyan joghatósága van, mint egy területhez kötődő megyéspüspöknek, csak a tábori püspöknek személyekhez van delegálása, nem területhez.

Miben más egy püspök és egy tábori püspök feladata? Főleg békeidőben.

Van egy nagyon érdekes kérdés az évenként az Apostoli Szentszékhez benyújtott jelentésben: mekkora az egyházmegye területe? Ám a tábori püspökség Magyarországon nem területhez kötődő egyházmegye. Mi azt szoktuk beírni, hogy 93 ezer négyzetkilométer, mert az egész ország valójában. A tábori püspökség vagy katonai ordinariátus egy országos lefedettségű szervezet valójában, ahol katonák vannak, ott van joghatóságunk, egyházilag. Az a különbség talán, hogy nem területhez kötődünk, hanem az emberekhez. Mint ahogy egy plébános és egy tábori lelkész különbözősége abban áll, hogy a katonalelkész szintén nem területhez kötődik, hanem azokhoz az emberekhez, akik egy adott laktanyában vannak, akik persze számos helyen lakhatnak, nem biztos, hogy abban a városban, azon a településen.

Katonai tábori püspökként önnek a béke mást jelent?

Ferenc pápához újra kapcsolódva, aki békepárti pápa volt, hiszen már az orosz invázió másnapján felkereste Rómában Oroszország szentszéki nagykövetét, mártír népnek nevezte az ukránokat, és tényleg a békére, békekötésre szólított fel. Azt mondta, hogy megálljt kell parancsolni az agresszornak. Többféleképpen lehet megálljt parancsolni az agressziónak. Úgy is lehet, és ez kapcsolódni fog az én békefelfogásomhoz, hogy visszaütök. És akkor hátha visszahőköl az agresszor. De Ferenc pápa nem ezt mondta, hanem, hogy meg kell keresni azokat az utakat, amelyek úgy parancsolnak megálljt, hogy az nem vezet további harchoz. Nagyon sokszor mondta, hogy ki kell lépni a mókuskerékből. Annak idején, nagyon régen, Koszovóban voltam magyar katonákkal, és ott még mindig szolgálnak a KFOR-ban katonák.

Békefenntartók.

Így van, mert ha nincs is tűz, de ott van hamu alatt a parázs, abból bármikor tűz lehet. Megálljt parancsolni a harcnak és az agressziónak csak úgy lehet, ha kilépünk a mókuskerékből, és azt mondjuk, hogy állj és ne tovább! Tényleg megbocsátok. Nem felejtem el, ami történt, de ha nem lépünk ki ebből, akkor én a dédapámnak vagy az ükapámnak a megöléséért még mindig harcba szállok. Ferenc pápa azt mondta, hogy ebből ki kell valamiképpen lépnünk. Fájdalmas az, hogy a szeretteimmel valami történt, de ha ebből nem lépek ki, akkor újból csak belemegyek egy újabb agresszióba. Itt nagy-nagy szerepe van a politikának, a diplomáciának, a különböző olyan eszközöknek, amelyek fegyver nélkül valósíthatók meg. Katonák között szolgálva én azt gondolom, hogy a katonák tudják a legjobban, hogy milyen a háború és milyen a harc. Akinek a kezében fegyver van, nagyon jól tudja, hogy az nagyon veszélyes eszköz. A mai világunkban számos olyan filmet látnak az emberek, amelyben lövöldöznek. Akinek volt már a kezében igazi fegyver, az tudja nagyon jól, hogy olyan akrobatamutatványok, amelyek a filmben láthatók egy fegyverrel, nem nagyon követhetők el, egy igazi katona ilyet nem csinál. Nagyon jól tudja a katona, hogy a kezében levő eszköz, ami emberi élet kioltására alkalmas, milyen veszélyes fegyver.

Mit gondol, az új pápa mennyire marad majd a béke útján?

A pápák az első világháborútól kezdve a béke pártján voltak. Az egy más kérdés, hogy a szavukat néha nem lehetett hallani, vagy nem is akarták meghallani. De mindegyik pápa valójában a béke mellett állt ki. Ott voltunk a redipugliai emlékhelyen magyar katonákkal, amikor ott járt a Szentatya, Ferenc pápa. Ott mondta ki azt a mondatot, talán először, hogy darabjaiban zajlik a harmadik világháború. Vagy lehet, hogy másodjára mondta ezt már ott. De valójában milyen igaza volt! Nem véletlenül vezetett a legelső útja Lampedusa szigetére, ott a közöny kultúrájáról beszélt, amiben mi élünk. Mi közünk van nekünk ahhoz, hogy a Földközi-tengerbe fulladtak emberek? Pont ezt mondta el, hogy mennyire közönyösek tudunk lenni. Nem beszélve arról, amiért szintén nagyon támadták, hogy ha árfolyamesés történik a tőzsdén, az mekkora hír, de ha tengerbe fulladnak emberek, mert menekülnek valahonnan, az kit érdekel. Azt mondta, hogy pontosan a leselejtezés kultúrája ellen kell harcolni, a közöny kultúrája ellen. Amikor Isten kérdezi Káint, hogy hol van a testvéred? Mindenki. Közünk van egymáshoz, mindannyiunknak köze van egymáshoz. Így-úgy. És ő ezt szerette volna megerősíteni bennünk, hogy támogassuk egymást, hogy segítsük egymást a leghétköznapibb dolgokban, a leghétköznapibb helyzetekben.

Még erősebben kell a békepártiságot képviselnie majd az új katolikus egyházfőnek?

Igen, nagyon-nagyon határozottan. Egyetlen ember életének az elvesztése is borzasztó. Rengetegen haltak már meg háborúban. Emlékezzünk csak az első és a második világháborúra, de az addig történtekre is, minthogyha tényleg az ember embernek farkasa lenne. Orosz–ukrán vagy ukrán–orosz konfliktus, de ami történik Gázában, Afrikában, bárhol a világon, amiről nem is nagyon hallunk. Népcsoportok elpusztítása. Elképesztő, hogy mennyi agresszió van a világban. Ferenc pápa talán azt a hangot erősítette föl, hogy nekünk közünk van egymáshoz.

Önnek mint katonai tábori püspöknek prioritás a béke?

Azt kell eltanulni Ferenc pápától, hogy minden nap újból és újból nekiálljak, hogy a gyenge és bűnös emberi természetemen felülemelkedjem. Szoktam mondani, hogy mi, papok nagyon szépeket tudunk prédikálni, de mindig a közvetlen munkatársainkat kell megkérdezni arról, hogy valójában milyen emberek vagyunk. A gépjárművezetőt vagy a püspöki hivatalban dolgozókat, és akkor egyből kiderül, hogy csak szépeket prédikálunk, vagy valóban megteszünk mindent azért, hogy megpróbáljunk normális emberek lenni. Ez nagyon sokszor nem sikerül nekem. Nagyon sokszor este, a lelkiismeretvizsgálatnál megállapítom, hogy nem így kellett volna szólni, nem ezt kellett volna mondani, pedig a békének a kimunkálása, amiről Ferenc pápa olyan sokszor beszélt, kézműves munka, vagyis egy mindennapi munka, amivel állandóan foglalkozni kell. Nem valamilyen elméleti helyzet, hanem gyürkőzni kell nap nap után az embernek az életében, akár a családban is. A gyereknevelésben is így van szerintem. A férfi-nő kapcsolatában is így van, az idősekkel való viszonyunkban is így van. Ferenc pápa arról is beszélt, hogy a leselejtezés kultúrájában élünk. Amire éppen nincs szükségünk, az nem kell. Ha nem kell gyerek, akkor nem kell gyerek. Lehet abortusz. Ha nem kell az idős ember, akkor dobjuk el, nem kell vele foglalkozni. Óriási témákat hozott ő elő, nagyon nagy határozottsággal, olyanokat, amikről az addigi pápák is beszéltek, csak talán nem ennyire határozottan, vagy nem volt bennük ennyi dinamizmus. Valójában a gyermekek bántalmazásával, ami az egyházban történt, XVI. Benedek pápa már elkezdett foglalkozni. Sőt, amikor a Hittani Kongregációnak a prefektusa volt, már magához vette az összes ügyet. De Ferenc pápa határozottabb lépéseket tett ebben az ügyben. Én azt gondolom, hogy a pápák ugyanazon az úton mennek, ami Jézus Krisztusnak az útja.

A béke mellett egy másik fontos kulcsszava volt Ferenc pápának, a remény, ami az önéletrajzi könyvének a címét adta, ez a 2025-ös szent évnek az üzenete. A bullában úgy fogalmazott, hogy a remény jeleit a mai emberségnek a most megélt korban, a mostani világban kell felfedeznie, nem engedve, hogy a rossz és az erőszak győzedelmeskedjen. A reménynek mennyire van nehéz dolga a mai életünkben?

Ferenc pápa megkülönböztette a reményt az optimizmustól. Azt mondta, hogy a remény nem csak optimizmus, vagy nem igazából optimizmus. Arról beszélt, hogy a reménység zarándokai vagyunk, az egész egyház, valójában Isten népe, valójában egy zarándokúton jár. Zarándokút az ég felé, zarándokút a mennyek országa felé, zarándokút az Isten országa felé, zarándokút az Isten uralma felé, amit minden nap meg kell tennünk. Megpróbálunk valamiképpen a krisztusi esemény szerint élni, ami valójában nem pusztán tanítás, hanem ahogy Benedek pápa mondta, esemény. Eseménynek kell lennie az én életemben. Jézus életének eseménynek kell lenni az én életemben. Ferenc pápa azért nevezte a mostanit a remény évének, merthogy az egyház egy zarándokegyház, ami megy az Isten uralma felé. Nekünk újból napról napra fel kell fedezni azokat a jeleket, amelyek valójában elvezetnek bennünket az Isten uralmához, amit én meg tudok valósítani az életemben, meg tudok valósítani az emberi kapcsolataimban, és akkor az a bizonyos „jöjjön el a te országod”, amit mi imádkozunk a Miatyánkban, egy pillanatra talán még ott, abban a hétköznapban, abban a mindennapi helyzetben megvalósul, amiben vagyok. Amikor rámosolygok egy másik emberre, amikor azt a másik embert meghallgatom, amikor, ahogy Ferenc pápa mondaná, hogy a közelséget megmutatom a másik embernek, amikor a hajléktalannak nem csak odadobok egy pénzt, hanem talán meg is érintem, ahogy ő mondta annak idején pápaként is, meg még érsekként a papjainak: Megérinted-e azt, akinek adsz valamilyen adományt? Belenézel-e a szemébe, vagy csak odadobsz neki valamit, és akkor azt gondolod, hogy ezzel jót tettél? A remény valójában annak a fölfedezése, hogy a másik embernek a segítségére lehetek, hogy a másik emberben fölébresszem azt a helyzetet, hogy nincsen elveszve, hogy nincsen teljesen a gödör alján. Ahogy a katonaságnál szoktam mondani, nem biztos, hogy nekünk csak válaszokat kell adnunk. Lehet, hogy a katonaságnál olyan kérdéseket kell föltennünk, ami válaszokat generál az emberekben, a katonákban. Lehet, hogy az egyháznak az is feladata a mai világban, és Ferenc pápa talán erre is mutatott rá azzal, hogy nagyon sokszor kérdezett, nagyon sokszor olyan kérdésekre világított rá, amire nekünk, embereknek kell választ adnunk. Az most egy nagy kérdés, hogy a jövőt miképpen képzeljük el ebben a reményben. És az új pápa folytatni fogja-e a reménynek a zarándokútját ebben a szent évben, amint megválasztják.

Ennek a reménynek a húsvétot követő 40 napban mennyire kell fokozottan jelen lennie?

Nem véletlen az, hogy az egyházban a nagy ünnepek nem pusztán egy-egy napra korlátozódnak. Egyfajta kiégés van ebben a világban, nincsenek már igazából valódi ünnepeink, olyan ünnepeink, amelyek kívül vannak az időn. Ha fesztiválok vannak, az egy teljesen más dolog. Az ünnep az minthogyha álljt parancsolna az időnek. A húsvéti nagy ünnepkör, ami valójában a Szentlélek eljöveteléig tart, óriási ünnepünk. Nem véletlen az sem, hogy a Ferenc pápáért bemutatott emlékmisén a püspöki konferencia fehér színben mutatta be a szentmisét. A húsvéti ünnepet nem árnyékolhatja be semmi. Azt gondolom, hogy Ferenc pápa ezen az ünnepen, amikor visszaköltözött az atyai házba, amikor elhagyta ezt a földi világot, az szerintem nekünk egy ünnep. Valójában ünnep nekünk még minden egyes temetésünk is. Amikor gyász van külsőleg, ugyanakkor van bennünk egyfajta öröm, egyfajta reménykedés.