Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Egy csapat idős turista kirándul egy régi, óvárosi részen.
Nyitókép: Unsplash

Szegedi Andrea: ne higgyünk a sztereotípiáknak, az idősek az egyik legjobban erősödő turisztikai réteg

A szenior turisták nemcsak több vendéget, hanem több és egyenletesebben eloszló turisztikai bevételt is jelentenek. Hiába ők a turizmus egyik legfontosabb célcsoportja, mégis csak kevés kampány szólítja meg őket célzottan. Pedig a 60 év feletti utazók nemcsak egyre többen vannak, hanem egyre többet is áldoznak utazásra. Az Európai Unióban 2024-ben már nagyjából minden negyedik turisztikai vendégéjszaka hozzájuk kötődik – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány társadalomtudományi kutatója.

„Akár az ezüstgazdaságról, akár az ezüstturizmusról beszélünk, ez az idősebb korosztályok igényeire épülő gazdasági tevékenységek, termékek és szolgáltatások összessége” – mondta az InfoRádióban Szegedi Andrea társadalomtudományi kutató az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány friss elemzéséről.

A kutató szerint érdemes szót ejteni arról is, ki számít idősnek, hiszen ez egy erősen szubjektív fogalom. Mint mondta, erre nincs egyezményes meghatározás, különböző források különböző korosztályokhoz kötik a dolgot. Általában nagyjából az 50 év felettieket érthetjük ide, de a legutóbbi kutatás már a 60 év felettieket nevezte meg silver generációként. Az Eurostat adataiban a 65 év felettieket veszik az ezüstturizmus csoportjába.

A kutató leszögezte: ez egy nagyon jól fejlődő fogyasztói réteg a turizmuson belül, fontos rájuk odafigyelni. Megjegyezte azonban, hogy még mindig sok sztereotípia él az idős turistákkal szemben, és pont emiatt hajlamos a piac átsiklani felettük. Emellett viszont úgy véli, fontos figyelni az egyéni igényeikre, elvárásaikra is.

A silver generáció egy igen széles réteg, hiszen ide tartoznak a még nagyon aktív 50-esek, de a 60 felettiek és a 80 évnél idősebbek is.

Épp emiatt nem szabad hinni annak a sztereotípiának, hogy 80 felett már nem utaznak az emberek, hiszen például Budapesten is rengeteg hajón érkező nyugat-európai vagy amerikai turistát láthatunk, akik akár több hetes vakációkra is elindulnak – emelte ki.

A szakértő a célzottabb marketingről is szót ejtett: fontos lenne úgy kommunikálni ezzel a réteggel, hogy az üzenet el is érjen hozzájuk. Az idősebbek nem fognak TikTok-videókat nézni, ellenben a Facebookon például nagyon aktívak, és az e-mailezést is rengetegen választják.

A társadalomtudományi kutató rávilágított, hogy mivel az idősek adják az EU-s turizmus csaknem negyedét, ezért nagyon komoly fogyasztói rétegnek számítanak. De nemcsak európai, hanem világszinten is: globális mércével mérve a szabadidő-utazás piaca évi 800 milliárd dolláros költést jelent. Persze

az Európai Unió önmagában ennél jóval kisebb, de itt is az idősek a legaktívabban növekvő közönség, akikre eddig egyáltalán nem figyeltek a reklámkampányok során.

Világszinten nézve Ázsiában, Észak-Amerikában és Európában van a legnagyobb fizetőképes, utazni vágyó szenior turista réteg, akik közül hozzánk is érkeznek bőven mind Nyugatról, mind a környező országokból. A kutató úgy véli, az idős turisták kevésbé, vagy egyáltalán nem a számukra megfelelő módon vannak megszólítva, pedig Magyarországnak van egy igen fontos vonzereje: az egészségturisztikai kínálat, ezen belül is leginkább a gyógyvizek, a termálvizek, a gyógyhelyek kínálata.

Szegedi Andrea arról is beszélt, hogy a túlturizmus komoly kihívást jelent számos területen. Ám az idősebb korosztály sokkal inkább az elő- és utószezonokat részesíti előnyben, ami valamicskét enyhít a vendéglátás terhein. Másrészt a túlturizmus kapcsán jól elkülöníthetők azok az úti célok, amelyekre sokkal nagyobb nyomás nehezedik. Ilyen például Budapest is, ám az adatokból az látszik, hogy a silver generáció nem feltétlenül kötődik a fővároshoz, az érdeklődési körüknek megfelelő úti célok sokkal inkább vidéken találhatók meg. Ennek kapcsán kijelentette: mindezek miatt pont a szenior turizmus lehet a vidék fejlesztésének egyik meghatározó eszköze.

A cikk alapjául szolgáló interjút Kocsis Éva készítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szegedi Andrea: ne higgyünk a sztereotípiáknak, az idősek az egyik legjobban erősödő turisztikai réteg

Szegedi Andrea: ne higgyünk a sztereotípiáknak, az idősek az egyik legjobban erősödő turisztikai réteg

A szenior turisták nemcsak több vendéget, hanem több és egyenletesebben eloszló turisztikai bevételt is jelentenek. Hiába ők a turizmus egyik legfontosabb célcsoportja, mégis csak kevés kampány szólítja meg őket célzottan. Pedig a 60 év feletti utazók nemcsak egyre többen vannak, hanem egyre többet is áldoznak utazásra. Az Európai Unióban 2024-ben már nagyjából minden negyedik turisztikai vendégéjszaka hozzájuk kötődik – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány társadalomtudományi kutatója.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×