Infostart.hu
eur:
365.35
usd:
314.76
bux:
0
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Étolaj egy elfektetett műanyag palackban.
Nyitókép: Getty Images/SimpleImages

Gyanússá vált az étolajok piaca

Nagyobb mértékben drágult az étolaj Magyarországon, mint a környező országokban, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatot indított, a gyanú szerint ágazati piaci jellemzők vezethettek a magasabb magyar árszint alakulásához.

A közleményben kiemelték, a nemzeti versenyhatóság szorosan együttműködve a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) továbbra is minden rendelkezésére álló eszközével azon dolgozik, hogy megvédje a magyar fogyasztókat a versenyhiányból fakadó túlzó áremelésektől és a jogsértő gyakorlatoktól.

Felidézték, hogy Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke tavaly decemberben jelentette be, hogy a két intézmény új alapokra helyezi együttműködését az infláció csökkentése és a tisztességes piaci verseny fenntartása érdekében. Az együttműködés keretében a versenyhatóság a jegybankkal közösen vizsgálja egyes élelmiszerek árazási gyakorlatát.

A közleményben kifejtették, a hazai fogyasztói árszint összességében az EU-s átlag 69 százalékán áll. Ehhez képest az élelmiszerek ára mindössze 4,9 százalékkal marad el az EU-s árszinttől, míg a régiós országok áraihoz képest a hazai termékcsoport mintegy 10 százalékkal drágább.

Hozzátették, jelentős a különbség az általános árszint és az élelmiszerárak között, ami nehezen indokolható a hazai fejlettséggel vagy egyéb makrogazdasági tényezővel.

Az élelmiszer-termékkörön belül a legmagasabb árszint az étolajat is magában foglaló olajok és zsírok élelmiszercsoportnál tapasztalható. Ennél a termékkörnél a hazai árszint közel 10 százalékkal haladja meg az uniós és 16 százalékkal a régiós átlagot az Eurostat adatai szerint.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján Magyarországon az egy főre jutó étolajfogyasztás 10-12 liter körül mozog évente, ami azt jelenti, hogy több mint 100 millió liter étolaj - főleg napraforgóolaj - kerül felhasználásra a hazai háztartásokban. A napraforgó-étolaj iránti fogyasztói keresletet, illetve a napraforgó-étolaj alapanyagául szolgáló olajos magvak iránti keresletet nagyobb részben a hazai szereplők, kisebb részben külföldi import elégíti ki, utóbbi mintegy 10-20 százalékra tehető - írták a közleményben.

A tájékoztatás szerint a GVH és az MNB szakértői feltárták, hogy 2024 decembere óta Magyarországon az étolaj ára euróban kifejezve - az árréskorlátozások ármérséklő hatása mellett is - jobban emelkedett, mint a régiós átlag.

Az étolaj hazai fogyasztói ára 2024 decembere és 2025 őszi hónapjai között euróban számolva 15,8 százalékkal nőtt.

Ehhez képest a másik három visegrádi országban az euróban számított átlagos áremelkedés 9,7 százalék volt ugyanebben az időszakban. Az árréskorlátozás bevezetése mellett is markáns drágulás figyelhető meg a hazai piacon, ami tovább növeli az amúgy is érdemi különbséget a hazai árszint és a régiós árak között.

Mindezek alapján a GVH arra a következtetésre jutott, hogy a napraforgó-étolaj piacán indokolt megvizsgálni, hogy az értéklánc különböző szintjeire ható piaci tényezők mennyiben járulhattak hozzá a visegrádi országok átlagáraitól, illetve az európai tőzsdei jegyzésáraktól való eltéréshez.

Bejelentették: az információgyűjtés lezárultát és az adatok elemzését követően a GVH nyilvános jelentésben összegzi a gyorsított ágazati vizsgálat eredményeit. Ennek elkészítésére egy hónap áll rendelkezésre, amely indokolt esetben összesen kétszer egy-egy hónappal meghosszabbítható. A vizsgálathoz a nemzeti versenyhatóság az általa működtetett online Árfigyelő historikus adatait is felhasználja. A www.arfigyelo.gvh.hu honlapon már 140 termékkategóriában több mint 5000 élelmiszer és háztartási termék napi szinten változó árait lehet nyomon követni hat országos kiskereskedelmi lánc és három országos drogérialánc összesen 1799 üzletében - tájékoztatott a GVH.

A nemzeti versenyhatóság 2025-ben négy gyorsított ágazati vizsgálatot végzett el, ebből kettőt az élelmiszer-kereskedelem területén a hazai tej, illetve tojáspiacon - tette hozzá a GVH.

Címlapról ajánljuk
Áfa, Alkotmánybíróság, iskolakezdés – nagy változásokkal kezdődik a szeptember

Áfa, Alkotmánybíróság, iskolakezdés – nagy változásokkal kezdődik a szeptember

Keddtől már nem Polt Péter az Alkotmánybíróság elnöke, és lejárt három másik bíró mandátuma is. Dolgozni kezdhet a vagyonvisszaszerzési hivatal, hatályba lépett az elnök és az egyik helyettese mandátuma. Megkezdődött az iskola, visszaálltak a menetrendek, az alsó tagozatokon változások jöhetnek. Csökkent a vényköteles gyógyszerek áfája is keddtől. Újra járnak a vonatok Miskolc és Tiszaújváros között.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Zelenszkij Kijev polgármesterét figyelmeztette, egy szám mutatja, hogy Ukrajnában hatalmas lehet a baj – Háborús híreink kedden

Zelenszkij Kijev polgármesterét figyelmeztette, egy szám mutatja, hogy Ukrajnában hatalmas lehet a baj – Háborús híreink kedden

Ukrajna elkészítette a téli ellenállási terveit, ezek végrehajtásában Kijev főpolgármesterének, Vitalij Klicskónak személyes felelőssége van – idéz egy frissen közzétett ukrán elnöki rendeletet az RBK. Vitalij Klicskó pár napja azt nyilatkozta: a téli védelmi tervek végrehajtása már 50%-os, összesen mintegy 20 milliárd hrivnya befektetésére lesz szüksége a fővárosnak, hogy felkészüljenek a télre. Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij kabinetvezetője, Kirilo Budanov nemrégiben hosszú interjút adott, elejtett egy olyan mondatot, ami súlyos problémákra utal az országban – elemezte a The Telegraph. Az ukrán katonai hírszerzés korábbi vezetője korábban arról beszélt, hogy Ukrajnában havonta mintegy 30 ezer embert kell mozgósítani ahhoz, hogy a háborús erőfeszítések továbbra is fenntartható mederben maradjanak. Ez a kijelentés ugyanakkor súlyosabb kérdésekre is rávilágít: a szám rendkívül magas, ami a valós háborús veszteségek magas szintjére utalnak. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×