Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: PIxabay

800 milliárdos hitelről tárgyal a MÁV, komoly felújítások kezdődhetnek

A MÁV vezérigazgatója szerint hónapokon belül megszülethet a döntés a hitelről, de a Magyarországnak járó uniós forrásokról sem mondtak még le.

A MÁV tárgyalásokat folytat az Európai Beruházási Bankkal (EIB) egy 800 milliárd forintos hitelkeretről, amiből 15 jelentős pálya-korszerűsítést valósítanának meg idehaza – nyilatkozta Hegyi Zsolt, a társaság vezérigazgatója a Blikk megkeresésére.

A lap emlékeztetett, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter az év elején tíz, a vasúti állapotok javítására vonatkozó ígéretet tett. Hegyi Zsolt szerint ha az említett hitel a rendelkezésükre fog állni, akkor nemcsak a magyar vasúthálózat mintegy 7,5 százaléka újul meg, hanem ennél nagyobb arányú lesz a hatás a vonatközlekedésre, mert

egy-egy vasútvonal átbocsátóképességének javításával vagy a pályasebesség emelésével képesek lesznek rendszerszerűen javítani a menetrend tartását is.

A MÁV vezérigazgatója arra számít, hogy hónapokon belül megszülethet a döntés a hitel felhasználásáról, ugyanakkor jelezte azt is, hogy az uniós forrásokról sem mondtak le.

Hegyi Zsolt tájékoztatása szerint 2026. április 30-ig beszerezhetnek ezer új buszt, amire szintén Lázár János tett korábban vállalást. Hegyi Zsolt közölte: az ezerből 90 busz már forgalomba állt, 40 érkezik július végéig, és elindították további 870 busz beszerzését is. Továbbá száz újabb mozdony állhat forgalomba 2027 tavaszáig: tizenkettő már most is jár, és az év hátralévő részében folyamatosan érkeznek újabbak.

Lázár János korábban azt is mondta, július elejére száz felújított IC-kocsi érkezik a MÁV-hoz, és megrendelnek 285 új IC-járművet is, amire a fedezetet a kormány adja. Ebből mind a száz elkészült, ám nem mind IC lett, csak több mint fele. Hegyi Zsolt megjegyezte: jelenleg is zajlik 285 új szerelvény beszerzésének az előkészítése.

A késési biztosítással kapcsolatban úgy fogalmazott: nem elfogadtatni akarják a késéseket ezzel, hanem visszaszorítani. Éves szinten ennek költsége akár 2 milliárd forintra is nőhet, ami „valójában bocsánatkérés” az utasoktól, a MÁV-dolgozók számára pedig ösztönzés, hogy a „rendelkezésre álló erőforrásokból kihozzák a legtöbbet”. Hozzátette:

az év első felében mintegy 120 millió forint értékben fizettek visszatérítést az utasoknak.

Hegyi Zsolt megerősítette: a múlt hét eleji vihar hatalmas károkat okozott a MÁV infrastruktúrájában, a késési biztosításból származó fizetési kötelezettségeinket is megemelte 10-12 millió forinttal.

Lázár János azt is megígérte az év elején, hogy a MÁV és a Volán a 2026-os év elejére az összes mosdóját felújítja. Hegyi Zsolt ezzel kapcsolatban azt mondta, országszerte körülbelül 500 helyszínt kell rendbe hozni, már minden ötödik elkészült, vagy folyik a felújítása, így szerinte időarányosan teljesülni fog a miniszter ígérete.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×