Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Unsplash.com

Tőzsdei szakértő: egyre nagyobb a különbség az USA és Európa között

Nem változtatott az irányadó kamat célsávján szerdán az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, miközben a legfrissebb uniós GDP-adat a várt stagnálás helyett csökkenést mutatott a harmadik negyedévben. Ennek következményeiről is kérdeztük Korányi G. Tamás tőzsdei szakértőt.

Az euróövezeti GDP csökken, míg az amerikai növekszik; „egyre jelentősebb a különbség a világgazdaság két fő térsége között” – állapította meg az InfoRádió Üzleti reggeli című műsorában csütörtökön Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő.

„Ennek ellenére, a tankönyvi szabályoktól eltérően, a dollár gyengült. Kezdetben, amikor a 4,9 százalékos amerikai GDP-adat napvilágot látott, még erősödött, de Jerome Hayden Powell Fed-elnök beszédéből kiderült, ez

a 4,9-es növekedés egy folyamat csúcsa”

– tette hozzá; jövőre már az a kérdés, hogy lesz-e recesszió, illetve ahhoz közeli állapot az amerikai gazdaságban is, hasonul-e az európai gazdaság állapotához.

Ebben az ügyben egyelőre nem lehet előre látni. Mint Powell is elmondta, „adatvezérelt üzemmódban működik” a Fed, tehát még nem tudni, lesz-e decemberben szigorítás, vagy marad-e a mostani – egyébként szintén rekordot jelentő 5,25–5,5-ös kamatszint.

Elemésében Powell kijelentette: a Fed mindenképpen el akarja érni a 2 százalékra leszorított inflációs szintet, még ha rögös is lesz az út, mert ez a legfőbb célja (ettől azonban még messze vannak, „beragadtak” egy 4 százalékos szinten), ettől viszont esni kezdtek az amerikai 10 éves kötvénypiaci hozamok.

„Többen tudják most már elképzelni, hogy decemberben már nem lesz további kamatemelés, ha a gazdaság túlfűtöttségére utaló jelek megszűnnek vagy csökkennek. A kamatcsökkenés a jövő évben indulhat be” – fejtegette. Ez volt az, ami miatt szerinte a dollár árfolyama esett az euróéhoz képest.

További kérdés, hogy a gazdaságnak a 3. negyedévben megmutatkozó ereje annak tulajdonítható-e, hogy 2021-ben és 2022 elején nagyon sok pénz került a lakossághoz (állami segítségként, „helikopterpénz” formájában) és most még van miből költeni.

„Amennyiben igen, akkor ha ez elfogy, akkor az erőteljes fogyasztásnövekedés-vezérelte GDP-növekedés visszafordul. Ekkor az inflációs veszély is kisebb lesz és a Fed sem fog tovább szigorítani. Az amerikai infláció most ugyanis beragadt a 4 százalékos szintre, és ha így marad, a Fed lépni fog. Ha az infláció csökken, akkor más a helyzet” – mutatott rá Korányi G. Tamás.

Arany

A tőzsdei szakértő arról is beszélt, hogy a nehézségek közepette sokan az aranyat találják a legbiztonságosabb befektetésnek, különösen azért, mert mintha esne az ár, visszatért a 2000 dollár alatti szintekre unciánként.

„Nem sokkal van 2000 alatt. Október 27-én láttunk egy napra 2000 dollár feletti árat, ehhez képest a mostani 1985 egy százalékkal gyengébb, nyilván függ a dollár mozgásától is. De azért arra érdemes gondolni, hogy az elmúlt egy hónapban 8 százalékos aranyár-növekedést láttunk,

az elmúlt egy évben 20 százalékot, az elmúlt 20 évben pedig ötszörösére emelkedett az arany ára,

ami messze meghaladja a dollárinflációt. Ez pedig azt jelenti, az arany nem vesztette el értékmegőrző szerepét. Ha pedig megindulnak a kamatcsökkenések, az újult erőt ad az aranynak.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Brüsszel szorosabbra húzná az uniós pénzcsap kezelését, a kontinens fele fellázadt

Brüsszel szorosabbra húzná az uniós pénzcsap kezelését, a kontinens fele fellázadt

Az Európai Bizottság a 2028–2034-es uniós költségvetésben alapjaiban alakítaná át a kohéziós politikát: a több mint 500 fejlesztési program helyét 27 nemzeti és regionális partnerségi terv venné át. Raffaele Fitto, a Bizottság kohézióért felelős ügyvezető alelnöke szerint a nagyobb rugalmasság a versenyképességet szolgálja, hiszen a kohéziós beruházások több mint 58 százaléka, mintegy 220 milliárd euró már most is erre irányul. Az Európai Régiók és Városok Hetén felszólaló szlovén, litván, korzikai és lombardiai vezetők viszont attól tartanak, hogy a döntések a nemzeti kormányokhoz és Brüsszelhez kerülnek, pedig a helyi szereplők ismerik legjobban térségük gondjait. Lombardia legalább egymilliárd eurót veszíthet az új rendszerben, Litvánia pedig a háború és a népességfogyás miatt kiszámítható, hosszú távú forrásokat sürget. A vita tétje így nem csupán a pénz nagysága, hanem az is, hogy ki dönthet arról, milyen fejlesztés kell egy borsodi vagy balti zsákfaluban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×