Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
325.6
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pexels.com

Napelemes pályázat: reagáltak a telepítőcégek a minisztérium számaira

2024-től olyan napelemes rendszerek telepítésére lehet kérni állami támogatást, amelyek nem nagy kapacitásúak és olyan akkumulátorokat is tartalmaznak, ahová a feleslegben keletkező energiát átmenetileg el lehet tárolni.

Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán jelentette be, hogy a jövő évtől mintegy 20 ezer magyar háztartás 75 milliárd forintos keretösszegben igényelhet támogatást napelem és tároló együttes telepítésére. Erre a csomagra a tervek szerint 65 százalékos vissza nem térítendő támogatást nyújtanának.

Lantos Csaba energiaügyi miniszter múlt héten azt mondta, csak azok pályázhatnak majd, akik most adják be igényüket, tehát feltétel az új, bruttó elszámolási rendszerbe való bekerülés. A tárcavezető nyilatkozatából az is kiderült, hogy legfeljebb 4 kW-os háztartási napelemes rendszereket és melléjük 8 kWh-nyi akkumulátor telepítését fogják támogatni.

Mindezek alapján olyan napelemes rendszerekhez lehet kérni támogatást, amelyek nem nagy kapacitásúak és olyan akkumulátorokat tartalmaznak, ahová a feleslegben keletkező energiát átmenetileg el lehet tárolni. Ezzel az a cél, hogy önellátóbbá váljanak a háztartások.

A G7.hu elemző cikkében úgy becsüli, a meghatározott paraméterek és a minisztérium tervei alapján egy ilyen támogatott, úgynevezett hibrid (akkumulátorba és hálózatba is tölteni képes) napelemes rendszer

átlagosan 5,77 millió forintba kerülhet majd,

hiszen ennek 65 százaléka, azaz 3,75 millió forint lehet a támogatás, amely 20 ezer telepítést feltételezve kiadja a 75 milliárd forintos keretösszeget.

A portál megkeresett néhány telepítőcéget, amelyek viszont arról adtak tájékoztatást, hogy a fent említett adatokat, feltételeket figyelembe véve legfeljebb 4 millió forintba kerülhetne egy ilyen rendszer telepítése. A lap hozzáteszi: a minisztériumban ezek alapján a jelenlegi piaci árakhoz képest legalább 44 százalékos felárral számolhatnak. Ez pedig azt jelentheti, hogy a magyar állam a jelenlegi piaci árak mellett

mintegy 10 ezerrel több háztartást támogathat vagy 25 milliárd forinttal csökkentheti az egész program költségét.

A G7.hu megjegyzi: ezekből a számokból az következne, hogy arányaiban jóval több támogatást adnának egy háztartásnak, mint amennyi a jelenlegi piaci árak alapján indokolt lenne, továbbá a napelemes rendszerekhez kapcsolódó akkumulátorok piacán jelenleg nem az állam által támogatott 8 kWh-ás, hanem inkább az 5 kWh-ás egységek az elterjedtebbek.

A napelemmel felszerelt háztartások száma jelenleg 220-230 ezerre tehető. Annak hatására nőtt meg az igénylések száma, hogy tavaly októberben bejelentették: átmenetileg felfüggesztik a betáplálási lehetőséget. A G7.hu azt írja: a nagy érdeklődés is azt mutatja, jelentős keresleti tartalék volt az országban, de ezt a bruttó elszámolás és a támogatási keretösszeg jelentősen csökkentheti, támogatás nélkül ugyanis az új elszámolási rendszerben korlátozottá válik a napelem létjogosultsága.

Címlapról ajánljuk
Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Elképesztő közlekedési kihágásokatat tapasztalhatnak nap mint nap a fővárosban közlekedők: a robogós, e-rolleres és kerékpáros ételfutárok gyakran fittyet hánynak mindenféle KRESZ-szabályra, miközben a hátukon hurcolt hatalmas dobozzal egy cég hírét is szerteviszik, nemcsak a megrendelt ételt. Beazonosításuk azonban nehéz, mert jelöletlen járművekkel dolgoznak. Erről az egyre égetőbb közlekedési problémáról kérdezte az InfoRádió Pető Attila közlekedési szakoktatót, a „KRESZ-professzort”.

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×