Infostart.hu
eur:
364.05
usd:
325.28
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Pixabay

Baj van, hat hete áll a mézpiac

A nyári aszály miatt, főként a Dunától keletre a szokásos mézmennyiség felét tudták a méhészek előállítani – mondta érdeklődésünkre Haász Ferenc, a Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület alapító elnöke. Hat hete komoly gondokat tapasztalnak a mézértékesítésben.

A Dunától keletre a napraforgó meghatározó bevételi forrása a méhésztársadalomnak, róla a méhek jelentős mennyiségű "alapanyagot" tudnának gyűjteni, ám idén az aszály miatt jelentős károkat szenvedtek el a napraforgótáblák, a szárazság miatt pedig nektárhiány lépett fel.

Mint Haász Ferenc, a Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület alapító elnöke ebből kiszűrte, a szokásos nektármennyiség fele sincs idén, a repce pedig nem olyan növény, amely sokat hozzá tudna tenni, igaz, az akácméz termése "jó közepes" lehet.

Az összkép tehát nem túl rózsás.

"Sajnos kellemetlen a helyzet, az átlagosnál jóval gyengébb termelési évet zártunk, de ennél is nagyobb gond talán, hogy

a mézpiac már hat hete leállt, nincs mézértékesítés, nagyon sok termelőnél pedig ottragadt a kevés megtermelt méz is, nincs bevételi forrásuk"

– ecsetelte.

De miért áll hat hete a mézpiac?

"Hivatalos információnk nincsen, nem is tudunk arról, hogy mi miatt áll, az országos egyesületünk is csak találgatja az okokat. Valószínűleg több összetevős a dolog:

  • a nyugati kereskedők, kicsomagoló-üzemek kevesebb mézet igényelnek, mint a korábbi években, a recesszió hatásaitól félve,
  • lehetséges, hogy a megtermelt ukrán méz jóval korábban került piacra a szokásosnál,
  • nem tudni, a mézkereskedők milyen úton, honnan szereztek be olcsó mézet, lehet, hogy Európán kívülről is"

– vélekedett Haász Ferenc.

Ebben a helyzetben amit tenni tudnak, jelzést tettek a szaktárca felé, de azonnal intézkedést nem lehet tenni, de azok a vállalkozók, akik pár éve vettek fel 10-12-15 millió forintnyi kölcsönt,

"a mézzel nem tudnak fizetni a boltban, az iskolában pedig az étkezésért;

ha a mézüket nem tudják eladni, még teljesíteni sem tudják a vállalt feltételeket" – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Két tankert támadtak meg a Hormuzi-szorosban – Tálas Péter szerint Irán stratégiája három elemből áll

Két tankert támadtak meg a Hormuzi-szorosban – Tálas Péter szerint Irán stratégiája három elemből áll

Két tankerhajót támadtak meg a közelmúltban a Hormuzi-szorosban, ahol több száz tengerjáró vesztegel jelenleg. Egy nap alatt csupán 5 tanker tudott átkelni a szoroson. Irán október 12-én bejelentette, hogy továbbra is vizsgálják az amerikai megállapodás részleteit. Tálas Péter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének vezetője nyilatkozott a témában az InfoRádióban.

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×