Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.67
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
10000 forint banknote stack with small metal money. as a background (Hungarian forint). King St. Stephen. Europe Hungary.
Nyitókép: Jozsef Zoltan Varga/Getty Images

Tízmilliókat utal vissza ügyfeleinek egy hazai bank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírság kiszabása mellett arra kötelezte a CIB Bankot, hogy csaknem 58 millió forint jogtalanul felszámított díjat fizessen vissza ügyfelei számára – jelentette be a jegybank.

A CIB Bank megsértette a kamat, díj és egyéb költség vagy feltétel pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésben való egyértelmű meghatározására vonatkozó jogszabályi rendelkezést, mivel hitelkártyáinál a hitelkereten felül további összeg lehívását engedélyezte, erről a lehetőségről azonban nem tájékoztatta az ügyfeleket.

A tudomására jutott információk alapján az MNB célvizsgálatot folytatott le a CIB Banknál a hitelkártyához és a fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-túllépési gyakorlatról a 2016. május 1-jétől kezdődő ötéves időszakban.

A jegybank megállapította, hogy a CIB Bank a hitelkártyák esetében a jóváhagyott és szerződésben rögzített hitelkereten felül

további kölcsönösszeg lehívását engedélyezte a fogyasztóknak, de erről nem tájékoztatta az érintett fogyasztókat,

hiszen megfelelő információ sem a hitelkártya-szerződésekben, sem az általános szerződési feltételekben, sem a kondíciós listákban nem szerepelt. A CIB Bank a hitelkártyáknál a hitelkeret túllépésének díját a világos és egyértelmű tájékoztatás és szerződési feltételek hiánya ellenére olyan esetekben is felszámította, amikor a szerződésben rögzített hitelkeret összegén túli lehívást vissza kellett volna utasítania.

Mindezek miatt az MNB a célvizsgálatot lezáró határozatában felhívta a CIB Bankot, hogy mindenkor tartsa be a vonatkozó jogszabályi rendelkezést. A feltárt jogsértés miatt az MNB 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a bankra, valamint a hitelkártya-szerződésben nem szabályozott hitelkeret-túllépés miatt a 2016. április 30. napját követően felszámított díjak visszatérítésére is kötelezte a bankot.

A vizsgált időszakban csaknem 58 millió forint értékben történt jogosulatlan díjterhelés. Az MNB kötelezése nyomán a CIB Bank a hitelkártya-számlával rendelkező fogyasztóknak jóváírta a jogtalan díjterheléseket, míg a hitelkártyával már nem rendelkező ügyfelek esetében pénztári kifizetésel biztosítja a jogosulatlanul terhelt díjak visszatérítését, melyről az érintett fogyasztókat tájékoztatta - közölte az MNB.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×