Infostart.hu
eur:
385.39
usd:
331.81
bux:
122052.37
2026. január 16. péntek Gusztáv
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszédet mond az Ázsiai Pénzügyi Együttműködési Szövetség (AFCA) kétnapos pénzügyi csúcstalálkozójának megnyitóján a Magyar Nemzeti Bankban 2017. november 28-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Fontos bejelentésekkel érkezik délután a monetáris tanács

Kedden tartja idei utolsó kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, és a jegybank közli a friss Inflációs jelentés fő számait is.

A novemberi kamatmeghatározó ülésén a monetáris tanács 30 bázisponttal 2,1 százalékra emelte az alapkamatot és bejelentette, hogy ismét elválasztja az egyhetes betét kamatát az alapkamattól. Azóta kétszer 40, majd kétszer 20 bázisponttal összesen 120 bázisponttal emelte az alapkamat fölé az egyhetes kamatot, amely így 3,3 százalékos volt a múlt héten.

A Portfoliónak nyilatkozó elemzők szerint a monetáris tanács tovább emeli decemberi kamatdöntő ülésén az alapkamatot, ami ezúttal nem jelent majd tényleges szigorítást, hiszen az egyhetes kamat lett az irányadó ráta. Ugyanakkor azt üzenné a piacnak, hogy az MNB továbbra is kész lépéseket tenni az infláció leszorítása érdekében. Az elemzők az alapkamat 30-50 bázispontos emelésére számítanak, a konszenzus 35 bázispont, amivel 2,45 százalékos lenne az alapkamat.

Felmerül a lehetőség, hogy a tanács tovább emeli a kamatfolyosó felső szélét, amivel a mostani 80 bázispontnál nagyobb teret nyitna az egyhetes betéti ráta növelése előtt. A monetáris tanács két hete, nem kamatmeghatározó ülésén döntött a kamatfolyosó kiszélesítéséről és aszimmetrikussá tételéről. Az egynapos jegybanki betét kamatát 45 bázisponttal 1,15 százalékról 1,60 százalékra, míg az egynapos és az 1 hetes fedezett hiteleszköz kamatát 105 bázisponttal 3,05 százalékról 4,10 százalékra emelte.

A kamat emelésén kívül további lépések is jöhetnek a jegybanktól,

hiszen Matolcsy György a közelmúltban a parlamentben már utalt arra, hogy hamarosan lezárhatják az eszközvásárlásokat, illetve a Növekedési Kötvényprogramot (NKP) is felülvizsgálhatják az inflációs cél függvényében.

A kamatdöntés után az MNB közli a friss Inflációs jelentés két alapvető prognózisát, a GDP-növekedésre és az inflációra vonatkozó várakozását. Parlamenti beszámolójában Matolcsy György már felfedte, hogy az MNB idén és jövőre is 5 százalék közötti inflációt vár, magasabbat a szeptemberi inflációs jelentésben jelzettnél.

Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×