A közelmúlt kiadós esőzési sem hoztak enyhülést a tógazdaságok számára, ugyanis, mint Lévai Ferenc fogalmazott, egyfelől nem mindenhol hullott csapadék, másrészt, ahol mégis, ott úgy itta be azt a talaj, mint „könnyet a papír zsebkendő”. További problémaként említette, hogy az aszály miatt nagyon sok helyütt a tápláló csatornák is elgazosodtak az évek alatt, a vízügy pedig keveset kotor ezeken a területeken – hiszen az árvízveszély nem reális.

Mindeközben a társadalom számára egy halastórendszer tudja a természet értékeinek a gondozásában a legtöbbet nyújtani – hívta föl a figyelmet a szóvivő. A túlzott vízszintcsökkenés azonban hiányozni fog a párolgásnak, a vízparti növényeknek, a halak pedig védtelenné fognak válni a gázlómadarakkal szemben, miközben a halászatban semmifajta biztosítás nincs – magyarázta. „Nem most, sosem volt biztosítás a halastóra.”

Semmiféle kárenyhítési alapja nincs az ágazatnak, hiszen nem is tudnak miből képezni.

Lévai Ferenc kiemelte: a meleg szél és a 20 fok fölötti éjszakai hőmérséklet miatt 2,5 centi a napi párolgás, ami egy félméteres mélységű tavat 20 nap alatt eltüntet. Bár mindennek a környék valamennyi növénye, állata és persze embere is haszonélvezője, hiszen a párolgó víz az, ami megköti a légköri port, így rendkívüli haszonnal bír, a MA-HAL több figyelmet szeretne kapni a halászat számára is. „Ha elfogy a gyümölcs, azonnal támogatjuk a gazdát, ha árvíz van, azonnal támogatjuk az elöntött területeket, nálunk viszont semmiféle támogatás nincsen, amihez hozzá tudna jutni az ágazat” – panaszolta.

A szóvivő szerint félő, hogy előbb-utóbb a románéhoz hasonló sorsra fognak jutni a tógazdaságok, ott, miután a halastavak esetében nem volt területalapú vagy valamilyen termeléshez kötött támogatás, fogták, és beszántották mindegyiket.

A szakember arra is kitért, hiába gondolták azt a tógazdaságok, hogy technikailag és eszközökkel jobban állnak, mint például a Velencei-tó, és könnyebben ki tudják védeni a vízszíncsökkenést, szórványosan már mindenütt tapasztalhatók halpusztulások. Hiába mennek a szivattyúk, 28 fok fölötti hőmérsékleteket mérnek, tehát hiányzik a klasszikus hőrétegződés is a vizekből, ami megakadályozná, hogy vészesen fölmelegedjenek és elfogyjon bennünk az oxigén, a halak pusztulását okozva.

Az érintett halastavak nagy százalékának az életkora már meghaladta a 80-100 évet. A legfiatalabbak a tsz-ek idejében épültek, akkor ugyanis láthatóvá vált, hogy Magyarország számára az egyetlen tartaléklehetőség a víz itt tartására – a földterületeken kívül – a halastavak lehetnek, amelyeken amellett, hogy termelés folyik, segítve a vidéki élet lehetőségeit, bármi másnál jobban javítja a természet állapotát.

Ennek ellenére a hal, a halászat, a haltermelés semmi támogatást nem kap

– emelte ki Lévai Ferenc –, miközben a védett állatvilág 80-90 százaléka ezek környezetében található meg. A szakember szerint a halastavak jelentette vízkincsek – mintegy 250 millió köbméternyi víz – most értékelődnek föl igazán, mialatt nagyjából 120-130 milliónyi köbméter az, ami elpárologva a semmivé lesz.

Tehát a vízvisszatartással, a szárazgazdálkodással, a vízzel való törődéssel, az árok állapotának a rendezésével, magának a meglévő rendszereknek a karbantartásával lényegesen többet lehetne tenni azért, hogy a magyar halászat valóban meg tudjon maradni – zárta szavait Lévai Ferenc.