Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay

Több mint 50 ezer cég kap fontos levelet a NAV-tól

A Pénzügyminisztérium számításai szerint akár 53 ezer cégnek is érdemes lehet jövőre kisvállalati adóra (kiva) váltani, a váltással e cégek 2021-ben átlagosan csaknem 600 ezer forint adót takaríthatnak meg.

December 4-én és 5-én elektronikusan 53 ezer cég kap tájékoztatást az adóhivataltól arról, hogy jövőre megéri a kivát választania; azok a vállalkozások kapnak levelet, amelyek jövőre legalább 100 ezer forintot takaríthatnak meg, ha áttérnek a kisvállalati adóra - közölte Izer Norbert, hozzátéve, számos olyan cég is van, amely a váltással nem százezer, hanem több millió forintot spórolna meg.

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a Pénzügyminisztérium már négy éve nyújt személyre szabott segítséget a cégeknek; a pénzügyi tárca szakértői most a korábbi évek beszámolói, bevallásai alapján kiszámítják, hogy melyik vállalkozásnak érheti meg a társasági adóról áttérni a kivára, az érintetteket az adóhivatal elektronikusan értesíti erről.

A Pénzügyminisztérium tájékoztatása amellett, hogy a cégeknek közvetlen segítséget és jelentős adómegtakarítást jelent, eredményes is:

míg 2018 decemberében 29 ezer kivást tartott nyilván az adóhivatal, idén október végén már csaknem 53 ezret

- hangsúlyozta Izer Norbert.

Az idei tájékoztatás egyik legnagyobb újdonsága elmondás szerint a könyvelők, adótanácsadók bevonása. A cégek képviselőjeként eljáró adózási szakemberek munkája nélkülözhetetlen - húzta alá. A Pénzügyminisztérium most az ő munkájukat is segíti azzal, hogy azon ügyfeleik esetében, akiknek 2021-ben megéri kivára váltani, az erről szóló levelet közvetlenül a könyvelőnek, adótanácsadónak is elküldi.

Az államtitkár kiemelte, hogy a tájékoztatás most kettős célt szolgál: az adószakembereknél az év végi adótervezési feladatokat könnyítheti meg, a vállalkozásoknak egyszerűbb adminisztrációt és kevesebb fizetendő adót jelent. A tárca számításai szerint az érintettek összességében 31 milliárd forint adót spórolhatnak meg jövőre.

A próbaszámításokat a 2021-es évre várható eredmények alapján azonban minden cégnek érdemes elvégeznie - javasolta Izer Norbert, hozzátéve, hogy a döntésben a tárca kiva-kalkulátora segít. Szinte biztosan a kiva a legjobb választás ott, ahol a cégvezető már most látja, hogy jövőre a bértömeg nagyobb lesz a nyereségénél, vagy a cég növekedésre fordítja vissza a nyereségét - magyarázta.

A kormány adócsökkentő politikája a koronavírus-válságban is folytatódik, így például jövőre a jelenlegi 12 százalékról 11 százalékra csökken a kiva mértéke, de kedvezőbbek lesznek a keretszabályok is, hiszen a kivába belépők bevételi (és mérlegfőösszeg) küszöbértéke egymilliárdról hárommilliárd forintra nő, így lényegesen több középvállalkozás választhatja a kivát - szögezte le Izer Norbert.

A megemelt értékhatárnak köszönhetően a Pénzügyminisztérium számításai szerint legalább ezeregyszáz cégnek éri meg jövőre kivázni, az érintettek az erről szóló tájékoztatást a napokban meg is kapják - jegyezte meg az államtitkár.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×