Infostart.hu
eur:
375.62
usd:
318.05
bux:
128020.44
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nagy István agrárminiszter (b) koccint a Villányi Borrend tagjaival a vörösbor napok megnyitóján Villányban 2020. október 2-án.
Nyitókép: Nagy István agrárminiszter (b) koccint a Villányi Borrend tagjaival. MTI/Sóki Tamás

A magyar autósokra vonatkozó alkoholtilalom lazításáról indulhat párbeszéd

A kormány több intézkedéssel is segíti a bortermelőket, hogy előállított termékeiket értékesíthessék - mondta Nagy István agrárminiszter az október 2-án és 3-án zajló Vörösbor Napok Villányban című rendezvény péntek esti megnyitóján a baranyai kisvárosban.

A tárcavezető közölte: a koronavírus-járvány próbára tette a bortermelőket is, ezért a kabinet már korábban döntést hozott arról, hogy egy 2,2 milliárd forintos átmeneti támogatással segíti őket. Hozzátette: emellett a magyar borok népszerűsítésére 4,8 milliárd forintos promóciós programot indítanak, ezzel is megkönnyítve az értékesítést.

A miniszter - utalva a gépjárművezetéssel kapcsolatos jelenlegi alkoholfogyasztási szabályokra - elmondta: szeretnének társadalmi vitát, párbeszédet indítani a jövőben a zéró tolerancia esetleges fellazítása kapcsán.

Közölte azt is, hogy hamarosan a parlament elé kerül az új bortörvény, amelynek célja, hogy a jövőben csökkenjenek a borászok adminisztrációs terhei, és az eddig nem szabályozott területek is kellő figyelmet kapjanak.

Utóbbi kapcsán azt mondta, a murci, azaz az erjedésben lévő bor forgalmazása jelenleg rendezetlen, holott ez a félkész termék is szervesen hozzátartozik a borkészítés folyamatához. A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy jövő ilyenkor már szabadon árusítható lesz ez az ital is az új bortörvény passzusainak köszönhetően.

A kisváros önkormányzatának szervezésében megvalósuló rendezvény az immár hagyományosnak számító, 2020-ban a pandémia miatt elmaradt villányi Vörösbor Fesztivált hivatott pótolni rövidebb, szolidabb, ugyanakkor programokban bővelkedő módon - derül ki a programokat bemutató sajtóanyagból.

Villány, 2020. október 2.
Nagy István agrárminiszter beszédet mond a vörösbor napok megnyitóján Villányban 2020. október 2-án.
MTI/Sóki Tamás
Nagy István agrárminiszter beszédet mond a vörösbor napok megnyitóján Villányban 2020. október 2-án. MTI/Sóki Tamás

A rendezvény pénteki nagyszínpadi fellépői között volt a Bohemian Brass Band, a Vivat Bacchus énekegyüttes, míg a pincesoron a disco zenét kedvelők táncolhattak kedvenc slágereikre.

Szombaton Tamás Éva Játéktára koncerttel várja a gyerekeket, színpadra lépnek mások mellett a Band Of StreetS utcazenész formáció tagjai, valamint a Made in B együttes, és tűzzsonglőr bemutatót is tartanak.

A bornapok egész ideje alatt lehetőség van a kitelepülő borászok termékeinek kóstolására is - hiszen sok helyen palackban van már a legfrissebb rozé is, de a kézműves termékek és gasztronómiai csemegék is kaphatók a kisváros lezárt főutcáján szombaton.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Áprilisban nyit a Hungaroring. A főépület felújítása után a versenyirányítási központ is bekerült a főépületbe, már megvan a végleges helye – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató. Arról is beszélt, milyen felújítások vannak még hátra, és a várakozásait, megérzéseit is megosztotta az idei Forma–1-es szezonnal kapcsolatban.

Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

A nyugatiak nem ismerik az ukránokat, elhiszik, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mond arról, hogy nem állt helyre a Barátság kőolajvezeték, mondta a kormányfő, aki erre javasolta, hogy induljon tényfeltáró misszió Ukrajnába – és ez az a pont, amikor a nyugatiak elkezdtek kijózanodni, fogalmazott Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Mi jön a Richternél az erős év után? - Megszólal a menedzsment

Mi jön a Richternél az erős év után? - Megszólal a menedzsment

Az erős negyedik negyedéves gyorsjelentést követően a Richter vezérigazgatója, Orbán Gábor és gazdasági igazgatója, Kovács László beszélt a fontosabb piaci folyamatokról és arról, hogy mit várnak az idei évben. Kiemelték, hogy soha nem volt ilyen erős az originális pipeline a Richternél, a Fylrevy az év második felében megkaphatja az engedélyt, ami egy új originális készítmény, jelentős bevételi potenciállal. A Richter bevételében és tisztított EBIT-jében növekedés várható 2026-ban is, de a szezonalitás és egyszeri hatások miatt az első negyedév gyengébb lehet - mondták el a cégvezetők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×