A bauhaus jelzőt már a két világháború között is használták elvétve a modern házakra, ám igazán az ezredfordulón terjedt el az ingatlanosoknak köszönhetően. Ezzel szerették volna megkülönböztetni a hirdetésekben azokat a hatvanas-hetvenes években épült, gyakran hasonló megjelenésű házaktól. Nem véletlenül: ez utóbbiak ugyanis a szocialista építőipar termékei voltak. Vagyis a terveik lehettek ugyan nívósak, ám a kivitelezés és az anyaghasználat minősége nem egyszer elmaradt a világháború előttitől.

A Bauhaus azonban nem egy stílus, hanem egy nagyon fontos művészeti iskola volt Németországban, 1919 és 1933 között, ahol egyebek mellett építészetet is oktattak. Szigorúan véve csak az iskola tanárai vagy diákjai terveztek „bauhaus” házakat.

„Magyarországon mindössze két építész művei jöhetnek szóba: a Pécsett alkotó Forbát Alfrédéi, valamint Molnár Farkas épületei, akinek a legtöbb háza Budapesten épült meg. Ha így leszűkítjük a kört, akkor szembesülnünk kell azzal, hogy például a Bauhaus-negyednek tartott Újlipótvárosban egyetlen igazi Bauhaus-ház sincs” – mutat rá Zubreczki Dávid, az Urbanista blog alapítója. Pasaréten viszont például elég sok, valóban bauhaus stílusú épület lelhető fel.

Hol találunk Bauhaus-jellegű épületeket Magyarországon?

Kevesen gondolnák, hogy hazánkban milyen sok helyen találkozhatunk két világháború között épült modern házakkal. Tavaly a Budapest100 keretében több mint 250 épületet vittek térképre csak a fővárosban, és a lista korántsem volt teljes. Debrecentől Balatonfüredig, Salgótarjántól Hódmezővásárhelyig, Szombathelytől Szegedig, hosszan lehetne sorolni a példákat.

Idén szeptember 19-én és 20-án, vagyis most hétvégén megcsodálható lesz egy ebben a stílusban épült lakóház a II. kerületben, a Kozma Lajos tervezte Nagy Imre Emlékház.

Az OTP Ingatlanpont kínálatában egyetlen vidéki, siófoki „Bauhaus stílusú” vagy inkább Bauhaus-hangulatú ingatlan szerepel, de az építés éve árulkodó. A hipermodern, több mint 120 négyzetméteres és ennél csak valamivel kisebb tetőterasszal rendelkező okosházat 2020 végén adják át, az ára közelíti a 120 millió forintot.

Nálunk a gazdagok stílusa

Németországban a Bauhausnak nagyon erős volt a szociális építészeti irányzata – vagyis igyekeztek olcsó lakásokat tervezni, például a gyári munkásoknak –, nálunk ez a stílus a gazdagok kiváltsága marad, és ilyenformán egyúttal minőségi színvonalat is jelöl.

A múlt század első felében épült modern bérházakban általában elegáns, tágas előcsarnok és igényesen kiépített lépcsőház fogadja az érkezőket, ami nem csak az életminőséget, de az ingatlan értékét is jelentősen növeli. A harmincas-negyvenes évek építészete, lakáskialakítása már sokkal közelebb állt a mai ember igényeihez, mint a néhány évtizedekkel korábbi. A szobák jellemzően világosak, az erkélyek legtöbbször használható méretűek, a házakhoz időnként már garázs is épült – igaz, az autók mérete akkor még egészen más volt. A belmagasság nem szűkös, de a lakások már nem „kifűthetetlenül” magasak.

A bauhausban a dizájn sok mindenben megelőzte a technikai lehetőségeket. A lapostetők víz- és a nagyméretű ablakok hőszigetelése nem mindenhol sikerült tökéletesre. Több frissen bevezetett újítás pedig – például a nyílászárók vagy a fűtési rendszerek terén – nem állta ki az idők próbáját. Mindezzel együtt a bauhaus ma már rangot és értéknövelő tényezőt jelent a társasházi lakások esetében.

Az igazi Bauhaus-villa nagy kincs

A villáknál ma még nagyon vegyes a helyzet, kicsit mintha a műkincspiachoz hasonlítana. Egy-egy neves tervező épülete (egy Molnár-, Fischer- vagy Kozma-villa) óriási értéket jelent, a hozzáértők hajlandók (lennének) jelentős felárat is fizetni érte, egy hasonló adottságú, de más stílusú házhoz képest. Ugyanakkor a fizetőképes, művelt réteg egyelőre csekély, ráadásul a korhű helyreállítás költségei igen magasak, viszont egyre többen tekintik értéknek az ebből a korból származó építészeti alkotásokat.

Nagyjából hetven–nyolcvan évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a nagyközönség is ráeszméljen egy-egy építészeti stílus értékeire. A világháború után például nem tartották sokra a századforduló szecessziós épületeit, mert még nem voltak elég régiek; mint ahogy ma is csak a szűk szakma veszi észre az értéket a hetvenes–nyolcvanas években épült házakban.

A két világháború közti modernt, vagyis azt, amit manapság Bauhausnak hívunk, most kezdik felfedezni a szélesebb rétegek. Ez mindenképpen hozzájárul majd az épületek felértékelődéséhez. Valószínűleg tele van az ország rejtett kincsekkel, helyenként talán maguk a tulajdonosok sem tudják, milyen izgalmas, értékes ingatlanban élnek.