Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő
Teherszállító repülőgép a Liszt Ferenc- repülőtér új árukezelő központja, a Cargo City avatásán 2019. november 21-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Nagy fejlesztés Ferihegyen

Felavatták a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új árukezelő központját, a Cargo City-t csütörtökön; a megnyitón a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta, a beruházás beleillik a kormány logisztikai szektor megerősítését célzó programjába a vasúti- és közúti fejlesztések, valamint a trieszti kikötői beruházás mellett.

Magyar Levente elmondta még, hogy az áruforgalmi adatok és a piac is régóta igényelte a kapacitások növelését, és felidézte, hogy 15 évbe telt, mire az első tervektől eljutottak a Cargo City megvalósításáig, egyben reményét fejezte ki, hogy a jövőben kevesebb időre lesz szükség a tervek megvalósításához.

Magyar Levente aláhúzta, elvárják a Budapest Airporttól, hogy a jövőben is folytassa a beruházásokat a repülőtéren, ehhez minden segítséget megad a kormány és a hivatalos szervek.

Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta, tavaly 150 ezer tonna árut kezeltek a repülőtéren, és az utasforgalom mellett az áruforgalom is dinamikusan, 60 százalékkal emelkedett az elmúlt három évben. A növekedéshez az is hozzájárult, hogy a nagy integrátor társaságok bázist tartanak fenn és sok szállítmányozó cég települt a repülőtérre.

Budapest, 2019. november 21.
A Liszt Ferenc- repülőtér új árukezelő központja, a Cargo City épülete az avatás napján, 2019. november 21-én.
MTI/Koszticsák Szilárd
A Liszt Ferenc- repülőtér új árukezelő központja, a Cargo City épülete az avatás napján, 2019. november 21-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Hozzátette: az új épület adta plusz kapacitásokból a magyar gazdaság is előnyt szerez majd, és piaci igények szerint az új épületeket tovább tudják bővíteni.

A 16 milliárd forintos beruházással 100 ezerről 250 ezer tonnára nő az árukezelő kapacitás.

A 2-es termináltól délre felépített központ két épületből áll, az árukezelő központ 21 ezer négyzetméter, az árutovábbító és irodaközpont 11 000 négyzetméter, ennek építése januárban fejeződik be, és februárban kezdi meg az üzemelést.

Az épületekkel együtt 32 ezer négyzetméter új, úgynevezett forgalmi előteret is építettek, ahol egyszerre két szélestörzsű, vagy négy keskenytörzsű gépet tudnak kiszolgálni. Az integrátor társaságok (DHL, UPS, FedEx) a továbbiakban is az 1-es terminálról üzemelnek majd, a legnagyobb bérlők a Celebi és a Menzies földi kiszolgálók lesznek.

Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×