Infostart.hu
eur:
364.01
usd:
325.72
bux:
143086.79
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Szárnyaló GDP, meglóduló infláció - ilyen évet zár a magyar gazdaság

A magyar gazdaság 2018-ban történt legemlékezetesebb és legjelentősebb történéseinek összefoglalója.

Év elejétől vált elérhetővé minden biztosítási termék esetében az úgynevezett új európai termékismertető - ismertette még január első napjaiban a MABISZ Életbiztosítási tagozata. Ez a dokumentum az átgondolt, de mégis gyorsabb döntésben segíti az ügyfeleket.

Februárban több mint hatmilliárd forintos új győri projektet jelentett be a 2018-ban fennállása 25. évfordulóját ünneplő Audi.

Áprilisban bejelentették, hogy három új tengerentúli, amerikai célpontba lehet közvetlenül repülni Budapestről, köztük Philadelphiába is.

Később kiderült, hogy a LOT lengyel légitársaság fontolgatja egy magyarországi bázis létrehozását, illetve 2018 őszén a kormány bejelentette, hogy jövőre szintén közvetlen légikapcsolat jön létre Sanghaj és Budapest között.

Az év feléhez érkezve élénkülni kezdett a fogyasztói árak növekedése. Júliusban már nem először 3 százalék felett alakult az infláció, ami meghaladta a jegybank által kitűzött inflációs célt. A jegybank szerint ez egy ideiglenes hatásnak, az üzemanyag és kőolajárak megugrásának számlájára írható.

Ősz elejére véget értek a szokásos nyári lazítások, ezzel együtt pedig a Magyar Nemzeti Bank is irányváltás miatt hívta össze a sajtó képviselőit. Arról beszéltek, hogy eljöhet az idő, amikor a monetáris lazítások szakasza véget ér, ezért a jegybank az eszköztárát is átszabta.

A 2019 elején induló Növekedési Hitelprogram fix terméktájékoztatója november végén jelent meg, eszerint az 1000 milliárd forintos keretösszeggel induló konstrukció részeként az MNB nullaszázalékos kamat mellett biztosít a hitelintézeteknek forrást, a bankok pedig ezt maximum 2,5 százalékos kamatmarzs mellett hitelezhetik tovább a kkv-knak.

Az év egyik leggyorsabb és legváratlanabb törvénymódosítását már pontosan október közepén nyújtották be az Országgyűlésnek. Az előterjesztő, a fideszes Bánki Erik közölte: az extraprofit és az alacsony hatékonyság miatt amint lehet, megszüntetik a lakáskasszák állami támogatását.

A harmadik negyedév makrogazdasági statisztikái alapján látszott, hogy elemzők szerint is rendkívüli, rekord szintű növekedést produkált a magyar gazdaság. A GDP a korábban becsültnél is jobban bővült.

Címlapról ajánljuk

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×