Infostart.hu
eur:
364.37
usd:
324.64
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Különböző mértékben emelnék a minimálbért az érdekképviseletek

Jelentősen emelné a minimálbér és a garantált bérminimum összegét a LIGA Szakszervezetek. A Munkástanácsok Országos Szövetsége is béremelést sürget, igaz, szerényebb mértékűt. A bértárgyalások idén november elején kezdődnek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán.

A LIGA kétéves programban gondolkodik, melynek segítségével a visegrádi országokhoz szeretnének felzárkózni – árulta el Mészáros Melinda, a szervezet elnöke. A nettó minimálbér közel 38 százalékkal van elmaradva a csehországi összeghez képest – tette hozzá.

Két javaslatcsomagot is kidolgoztak a cél elérése érdekében. Az egyik szerint a minimálbér mértékét 2019-ben legalább bruttó 190 ezer, a garantált bérminimumot pedig közel 260 ezer forintban kell megállapítani. Mivel ez egy lépcsőben óriási terhet jelentene a munkáltatóknak, ezért másik lehetőség, hogy csökkentik a munkabérre nehezedő közterheket, a munkáltató és a munkavállaló oldalán egyaránt – mondta az InfoRádiónak a LIGA elnöke. A szervezet eltörölné a 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulékot, valamint a garantált bérminimum mértékéig a személyi jövedelemadót is megszüntetnék.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke szerint a bérek alsó szinten sokat emelkedtek, a minimálbér eléri a létminimum összegét. Bár ez egy régi szakszervezeti cél volt, ennek közetkeztében középen torlódnak a bérek. Egyes helyeken a tapasztalt kollégáknak így ugyanannyi bére van, mint az újaknak. Ez feszültséget jelenthet.

Éppen ezért a szervezet olyan minimálbér-emelést javasol, ami az elért státusz megtartását és reálnövekedést eredményez. A bruttó összegnél ez 13 százalékot jelent, a szakmunkás bérminimumnál 15 százalékos emelést javasolnak – emelte ki az elnök. A nettó növekedés így közel10 százalékos lenne – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×