INFORÁDIÓ
2023. február 6. hétfő
Dóra, Dorottya

párbeszéd a gazdaságról

mnb

virág barnabás

hold alapkezelő

szabó lászló

Párbeszéd a gazdaságról: elég versenyképes-e az állam?

Párbeszéd a gazdaságról: elég versenyképes-e az állam?

Az adórendszer segítheti a magyar gazdaság növekedési pályán tartását, ám az állam sok esetben nem tud versenyképes lenni a magánszektorral - derül ki az InforRádió Párbeszéd a gazdaságról című magazinműsorának nyolcadik adásából, amelyben Szabó László, a Hold Alapkezelő elnöke és Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója beszélget.

Ahhoz, hogy a válságkezelés után is fenntartható legyen a magyar gazdaság pályája, az adórendszer alapjai már megvannak - mondta az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című magazinműsorában Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója.

"Folyamatos finomhangolásra persze szükség van, és a hazai gazdaságpolitika által megkezdett tendenciákat érdemes folytatni" - mondta az ügyvezető igazgató, és hozzátette, a  magyar gazdaságnak szembesülnie kell a következő időszakban a munkaerőhiánnyal is.

"Amire ebből a szempontból nagyobb hangsúlyt kell helyezni, az a képzés és az oktatás. Jól látszik, hogy azok a gazdasági modellek, amelyek tartósan jó teljesítményt tudtak nyújtani, magas színvonalú oktatási rendszert tartanak fenn, és sokat is költenek rá. Ilyenek tipikusan az északi országok. A humán erő képzése és fejlettségének a javítása olyan tényező, amelyet a következő évtizedek gazdaságpolitikájában mindenképpen meg kell tenni" - mondta Virág Barnabás, és további javítandó területként említette a kis- és középvállalkozások termelékenységét.

Szabó László, a Hold Alapkezelő elnöke szerint a növekedés egyszerű szakasza mögöttünk van.

"Hét-nyolcszázezer ember belépett a munkaerőpiacra, de a GDP kevesebbel nőtt, mint amennyivel a munkavállalók száma. A dolgozók számát már nem lehet jelentősen növelni, ezért a termelékenységen kell javítani" - mondta Szabó László, és  hozzátette: az állam lassan szembesül azzal, hogy ő is versenyez.

"Nagyon sok esetben azt látom, hogy az állam versenyképtelen, nagy kérdés, hogy az állam vissza tudja-e állítani a versenyképességét. Sokan azt mondják, hogy az állam Magyarországon mindenre rátelepedik, ennek vannak látható jelei is, ugyanakkor mégsem vagyok pesszimista, mert látom, hogy az emberek képesek az állami gyámkodás alól kimenekülni" - mondta Szabó László, és példaként említette a magánoktatást, illetve a magánegészségügyet.

"A magánegészségügy nélkül Magarországnak már régen vége lenne. Már nemcsak a gazdagok, hanem a középosztály jó része is ha ki tudja kerülni a magyar állami egészségügyet, akkor meg is teszi. Alapvető funkciókat el tud látni az állam, de bizonyos szint felett nem tud versenyezni a magánszektorral" - mondta a Hold Alapkezelő elnöke.

A legrugalmasabbak kicsúsznak az állami szolgáltatások alól, azok maradnak benn, akiknek nincs választási lehetőségük. Ha ezt nem változtatjuk meg, akkor nincs esélyünk, hogy újra növekedési pályára álljunk – fogalmazott Szabó László.

A beszélgetést meghallgathatják az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című magazinműsorában ma este 7 órától.

A Hold Alapkezelő a témában érdekes infografikákat is készített:

Párbeszéd a gazdaságról: elég versenyképes-e az állam?

A sorozat első részében a magyar állam szerepéről folyt a vita, és az volt az egyik fő kérdés, hogy fojtogat vagy ösztönöz az állam.

A második adásban a hatékonyságról volt szó és a magyar gazdaság védettségéről.

A sorozat harmadik részében a munkaerőpiacról és a versenyképességről volt szó.

A sorozat negyedik részében arról volt szó, hogy fordulat történt az államadósságban, és hogy figyelmeztető jel a látványos adósságcsökkenés hiánya.

Az ötödik részben az MNB szerepéről folyt a vita.

A hatodik részben arról volt szó, hogy kell-e nekünk euró.

A sorozat hetedik részében arról vitátzak, hogy milyen korszak jön a válságot követő laza jegybanki politikák után.

Itt feliratkozhat YouTube-csatornánkra, hogy ne maradjon le a legfrissebb videókról:

Kapcsolódó hang

180228 GAZ1 1140 Párbeszéd a gazdaságról előzetes öf DAL
 
A címlapról ajánljuk

Meghalt Pervez Musarraf

Hetvenkilenc éves korában hunyt el a volt pakisztáni elnök Dubajban - jelentette be a pakisztáni...
×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018