Infostart.hu
eur:
386.32
usd:
331.77
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Ezentúl biztosan tudhatjuk, milyen bort iszunk

Ezentúl biztosan tudhatjuk, milyen bort iszunk

A magyar borok hitelességét erősíti az a program, amelynek részeként megalkotják a magyar borok eredetmintázati térképét – mondta az InfoRádiónak a földművelésügyi miniszter. Fazekas Sándor hozzátette: ezzel egy nemzetközileg hiteles adatbázist is létrehoznak, amely pontos képet ad majd a hazai borok összetételéről és származási helyéről.

„A tanúsítvány olyan információkat tartalmaz, amelyek az eredetvédelem szempontjából hasznosak. Felsorolja azt, hogy egy konkrét bor milyen értékes tulajdonságokkal rendelkezik” - közölte a földművelésügyi miniszter.

Fazekas Sándor elmondta, hogy a Diagnosticum Zrt. négy milliárd forintos támogatást nyert a gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (a Ginopban), amelynek keretében több éven keresztül gyűjt információkat és végez vizsgálatokat.

„Ez ugyan folyamatos munka, de körülbelül két év alatt már olyan mennyiségű adat áll rendelkezésre, annyiféle bor kerül be az adattárba, hogy az már

gyakorlatilag kirajzolja az ország bortérképét”

- mondta a miniszter.

A bortérkép pedig megmutatja az egyes borok származási helyét és összetételét.

Fazekas Sándor elmondta, hogy a tanúsítvány ugyan csak az első évben térítésmentes, de utána is kérhetik a magyar termelők, a magyar kereskedők, ezzel ugyanis garantálni tudják a borok származását és minőségét.

Ezentúl biztosan tudhatjuk, milyen bort iszunk

Hozzátette: mivel minden évben újabb borok jelennek meg, azoknak a tanúsítása is ennek a folyamatnak a része lehet.

„Ez egy nagyon összetett program, nagyon fejlett és elég költséges eljárást alkalmaz.

Mivel 52 paraméterrel dolgozik, a különböző technológiákkal készült borokat is fel tudja dolgozni, és be tudja azonosítani az egyes borvidékeken belüli kisebb területek is”

- ismertette a földművelésügyi miniszter hozzátéve, hogy a megfelelő labor kialakítása már elkezdődött, a gépeket már telepítették.

Hangsúlyozta, hogy ez abszolút megbízható eredetvédelmi hátteret nyújt majd a magyar borok számára, ami nemcsak a fogyasztók, a vásárlók számára jelent garanciát, hanem a kereskedelemben a borászok számára is komoly piaci pozíciót jelent.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

A Jedlik Ányos Energetikai Program vállalati energiatárolós pályázatának benyújtási határidejét a minap február 10-ig elhalasztották. Úgy tudjuk, hogy a lépést megelőzően az iparági szervezetek számos észrevételt küldtek az Energiaügyi Minisztériumnak a pályázat kapcsán, mert a támogatási konstrukció több elemével kapcsolatban is felmerültek aggályok - és van egy olyan kritikus pontja, amely érdemben visszafoghatta az érdeklődést a várakozásokhoz képest.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×