Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Van, ahol veszélyben a béremelés

A Magyar Iparszövetség (OKISZ) elnöksége értékelte a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének tagságára gyakorolt hatását, és úgy ítélte meg, hogy a bérmunkát végző kisvállalkozásoknak kicsi a mozgástere a kötelező béremelés megvalósítására - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke.

A szövetség elnöke hangsúlyozta, egyetértenek a bérfelzárkóztatás szükségességével, szerintük is emelni kell a dolgozók bérét, és ezt a tagvállalkozások meg is tették.

Ugyanakkor a bérmunkát végző vállalkozásoknak amiatt szűk a mozgástere, hogy több évre kötött fix áras szerződésük van, a működés feltételeit, köztük az alapanyagot a megbízó adja,

a járulékcsökkentés pedig nem kompenzálja az emelést

- tette hozzá.

Az iparszövetség elnöke kiemelte: a béremelés hatásának áttekintésekor a bérmunkát végző vállalkozásokat mindenképpen célszerű lenne külön is elemezni.

Címlapról ajánljuk

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×