eur:
407.65
usd:
357.2
bux:
0
2025. április 21. hétfő Konrád

Felpörög a nyaralók piaca is

A saját lakás a magyarok elsőszámú ingatlan-célkitűzése, de tavasszal sokan gondolkodnak nyaraló vásárlásán is. A legnépszerűbb célpont a Balaton, ahol a frekventált hónapokban 80 százalékkal több ingatlan cserél gazdát. Az év elején hagyományosan felélénkülő kereslet miatt az árak is emelkednek.

A vételárban hatalmas eltérések lehetnek az egyes régiók között. A nagy tavaink mellett fekvő ingatlanok a legdrágábbak, ezt követik a fürdővárosi nyaralók, a folyóparti telkek, versenyben a hegyi-erdei üdülőkkel. A sor végén kullognak a kietlen tájon vagy aprófalvakban lévő nyaralók – derül ki az OTP Ingatlanpont elemzéséből.

A legutóbbi OTP Értéktérkép adatai szerint a fonyódi járás a drágább budapesti kerületek után az ország legdrágább vidéki területének számított a maga 354 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagárával.

„Ez a kiugróan magas adat elsősorban az új építésű vízparti ingatlanoknak köszönhető. Somogy egyike a két megyének, ahol tavaly az első kilenc hónap adatait nézve már minimálisan csökkentek az ingatlanárak. Ebben a piaci környezetben tudott Fonyód és környéke top 10-es eredményt elérni” – értékelte az eredményeket Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Látva a megnövekedett keresletet, sok befektető kezdett nyaraló építésébe értékesítési vagy kiadási céllal. A KSH legutóbbi, teljes évet felölelő kimutatásából kiderült, hogy a tavaly kiadott építési engedélyek és az átadott üdülőépületek száma több mint 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbiakét.

„A nyaralópiacon a magas minőségű, jó elhelyezkedésű, új építésű épületek esetében további áremelkedés várható. Egy üdülő az élvezeti értéken túl befektetésnek is kiváló lehet. Mivel a tulajdonos lakhelye legtöbbször távol esik, a vásárláshoz érdemes a helyi viszonyokat, építési engedélyeztetést, önkormányzati építési szabályzatokat ismerő ingatlanos segítségét kérni” - tette hozzá az elemző.

Címlapról ajánljuk

MS mester és kora – krimibe illő, ahogy a tudomány próbál rájönni a névre

A napokban nyílt meg a Szépművészeti Múzeumban az MS mester és kora című tárlat, amely a késő-középkori magyarországi művészet egyik legjelentősebb alkotóját és korát mutatja be. A tárlat középpontjában MS mester legismertebb alkotása, a selmecbányai Szent Katalin-templom egykori főoltára áll. E monumentális remekműből fennmaradt hét táblaképet most először láthatja együtt a nagyközönség. Sarkadi Nagy Emese művészettörténész, a tárlat egyik kurátora mesélt az InfoRádiónak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.04.22. kedd, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója
Zelenszkij szerint látszattűzszünettel leplezik az orosz támadásokat, Moszkva csak hétfőig állna le – háborús híreink vasárnap

Zelenszkij szerint látszattűzszünettel leplezik az orosz támadásokat, Moszkva csak hétfőig állna le – háborús híreink vasárnap

Vlagyimir Putyin orosz elnök ideiglenes húsvéti tűzszünetet hirdetett Ukrajnában, de Moszkva katonái készenlétben maradnak az esetleges ukrán provokációkra. Kijev elutasította az egyoldalú, rövid tűzszünetet, és továbbra is a frontvonal teljes hosszára kiterjedő, 30 napos fegyvernyugvást követel. Az ukrán vezetés szerint Moszkva tettei nem tükrözik békés szándékait, és helyenként továbbra is zajlanak orosz támadások. A fejlemények közben Donald Trump közvetítési ajánlattal lépett elő, míg a brit kormány teljes tűzszünetre szólította fel Oroszországot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×