Infostart.hu
eur:
386.42
usd:
331.71
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Csökkent a nemek közti bérolló

Ma már minden hatodik szülő dolgozik harminc órát meghaladó munkaidőben a gyes, illetve a gyed mellett - mondta a Magyar Időknek adott, hétfőn megjelent interjújában a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri tanácsadója.

Szalai Piroska elmondta: a foglalkoztatási adatok javulása, valamint a fizetések folyamatos emelkedése mellett egyre kisebb a férfiak és a nők bére közötti különbség Magyarországon. A minap közzétett 2015. évi Eurostat-adatra hivatkozva hozzátette: a nemek közötti bérkülönbség a 2012-es 20,1 százalékról mára 14 százalékra csökkent Magyarországon, ezzel jóval az európai uniós átlag alá került. A mutató értéke 2015-ben Svédországgal azonos lett, így elmondható, hogy ebben a szegmensben is az EU legjobbjai közé kerültünk. A 28 tagállam összesített értéke 16,3 százalék volt 2015-ben, amely ráadásul az elmúlt három évben mindössze egy százalékponttal mérséklődött.

A miniszteri tanácsadó arról is beszélt, hogy az Eurostat mellett érdemes figyelni az OECD nemek közötti fizetéskülönbség-vizsgálatára is, amely az uniós statisztikai hivataltól eltérő módszerrel készül. Az OECD nem átlagot von, hanem a középső értéket - a mediánt - vizsgálja. Ez azt mutatja, hogy a nők és a férfiak közötti, bérsorrendbeli középső érték között mekkora az eltérés, e szerint a módszer szerint folyamatosan Európa élvonalában vagyunk - mondta a lapnak.

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×