Infostart.hu
eur:
385.12
usd:
331.43
bux:
121893.62
2026. január 16. péntek Gusztáv
Drasztikusan drágulhat a kenyér

Drasztikusan drágulhat a kenyér

Egyre több szakmabeli nevezi elkerülhetetlennek a kenyér áremelését, ami drasztikus megugrással fenyeget, akár a 400 forintot is elérheti egyes termékek ára - írja az mfor.hu.

A pékségek ma már több problémával is szembesülnek, hiszen egyszerre küzdenek a munkaerőhiánnyal, az idei évtől életbe lépett megugró minimálbérekkel, miközben a helyzetük már évek óta tarthatatlan a szakmabeli vélemények szerint. Az árbevétel-arányos bruttó jövedelem 2 százalék körül alakul, ez a szint pedig egyszerűen nem teszi lehetővé a fejlesztéseket, korszerűsítéseket. És értelemszerűen a minimálbér-emelés kigazdálkodására sem elég - írja az mfor.hu.

A Tolna és Baranya megyei pékszövetség elnöke szerint

legalább 30 százalékkal kellene megemelni az árakat,

de végeredményben 15 százalék körüli emelésre számítani kell majd. Ráadásul mindezt még úgy nyilatkozta, hogy a liszt árának változatlanságát feltételezte. Azóta viszont a Magyar Gabonafeldolgozók Takarmánygyártók és -kereskedők Szövetsége szerint

minimum 5 százalékos emelés elkerülhetetlen lesz a liszt árában is.

Az ok természetesen ebben az esetben is a kötelező bérek emelkedése, amit az alacsony 0-2 százalék körüli profittal nem lehet kitermelni. Tartalékok pedig nincsenek a malomipari vállalatoknál.

A KSH decemberi adatai szerint

  • 1 kg fehér kenyér ára 263 forintba,
  • 1 kg házi jellegű kenyér 309,
  • 1 kg félbarna kenyér pedig 227 forintba került.

Az árak emelése esetén

  • a fehér kenyér kilójáért 302 és 341 forint közötti összeget fizethetünk,
  • a házi jellegű kenyér ára legalább 355 forintra nőhet, de 30 százalékos emelésnél 401 forint is lehet,
  • a félbarna kenyérért pedig átlagosan 261 és 295 forint közötti összeget is elkérhetnek.

Mivel Magyarországon az egy főre eső kenyérfogyasztás évi 37 kilogramm, az emelések több mint 2000 forinttal növelhetik a családi büdzsét.

Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×