eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó

Újra hódít a pesti belváros

Meghaladták a válság előtti szintet a használt lakások árai 2015-ben - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Ingatlanadattár, Magyarországi lakásárak című kiadványából. A legdrágább négyzetméter árak Pesten az V. kerületben és Budán az I. és a XII. kerületben találhatók, itt 700 ezer forint volt a lakások négyzetméterenkénti ára – mondta el az InfoRádiónak Székely Gáborné, a KSH osztályvezetője.

2015-re vonatkozóan azt látjuk, hogy egyértelmű növekedés bontakozott ki a használt lakások piacán: 11,4 százalékos növekedést mértünk erre az évre. Ez egyben azt jelenti, hogy nominális értelemben már meg is haladta a 2008-as szintet a lakásárak mértéke – számolt be az InfoRádiónak a KSH osztályvezetője.

Ami a reálárakat illeti: itt egy kicsit differenciáltabb a kép - tette hozzá Székely Gáborné. Azt lehet mondani, hogy 2015-16 elején Budapesten már magasabbak az árak, mint a 2008-as szint volt, vidéken azonban ez még nem tekinthető általánosnak.

Tavaly Budapesten 290 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, Magyarország egészén ugyanez 170 ezer forint. 2016-ban nagyon erős további növekedés bontakozott ki. Budapesten az idei évre eddig beérkezett adatok alapján 345 ezer forintra emelkedtek már az árak. Az országos tarifák is növekedtek, ám korántsem ilyen gyorsasággal: ott 185 ezer forint most az ismert átlagár - ismertette az osztályvezető.

Egyértelműen kimutatható 2015-ben, hogy megnőtt a pesti belváros népszerűsége. Ha lakásszámra vetítjük az ottani lakáseladások számát, akkor azt látjuk, hogy az átlagosan négy százalék körüli ingatlanforgalom a pesti belső kerületekben megközelíti ennek a dupláját. A VII. kerületben például ez 7,5 százalék volt, ami azt jelenti, hogy csaknem 3 ezer lakást értékesítettek ott tavaly. De ugyanígy nagyon magasak az értékesítési arányok a VI., a VIII., és valamennyire még az V. kerületben is – számolt be Székely Gáborné.

Ha a környéket tekintjük, a legdrágább utcák az V., az I., a II. és a XII. kerületben sorakoznak. Ezek közé tartozik például a Dorottya utca, a Lánchíd utca, a Balassi utca, a Deák Ferenc utca, vagy az első kerületből az Orom utca, a XII. kerületből pedig az Ormódi utca. Itt egyébként 700 ezer forint feletti négyzetméterárakról beszélünk - jelezte a szakértő.

Ha a lista másik végét nézzük: a legolcsóbb lakásokat a X., a XXI., a XX. kerületi utcákban találni. Közismert helyszín például a X. kerületi Hős utca, ahol 2015-ben 66 ezer forintos átlagos négyzetméteráron keltek el a lakások.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×