Infostart.hu
eur:
385.7
usd:
331.22
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Alacsony forgalom mellett esett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 29 979,96 ponton, az előző hetinél 129,06 ponttal, 0,43 százalékkal alacsonyabban zárt.

A részvénypiac forgalma a héten 28,85 milliárd forintot ért el az előző heti 50,4 milliárd forint után.

A vezető részvények árfolyamai vegyesen változtak, a legnagyobb mértékben, 2,91 százalékkal, 14 forinttal a Magyar Telekom árfolyama nőtt, míg a legtöbbet, 1,63 százalékot, 132 forintot az OTP papírok árfolyama zuhant.

Hétfőn vegyesen mozgott a részvények ára, a Richter kifejezetten jól teljesített több mint 1 százalékos emelkedésével, ennek hatását azonban kioltotta a Mol gyengülése, amely hasonló mértékű mínusszal zárt, annak ellenére, hogy az olaj ára mintegy 3 százalékot ugrott.

Kedden az európai tőzsdéken emelkedés volt, ennek hatása érződött a BÉT-en is. Elsősorban az olaj- és az autóipari cégek részvényei erősödtek Európában, 0,5-1 százalékkal, az olaj árának emelkedése miatt. (Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára napközben több mint háromhetes csúcsán, 49,84 dolláron állt.) A BÉT-en a nap nyertese az OTP volt több mint 1 százalékos emelkedéssel.

Szerdán heves forgalom mellett esett az OTP kurzusa, de továbbra is több éves csúcsa közelében mozgott az árfolyama. A bankpapír gyengülésében az is közrejátszhatott, hogy szerdán az egyik bankház vételről semlegesre módosította az OTP-részvényekre vonatkozó ajánlását.

Csütörtökön az amerikai részvénypiacok zárva tartottak a hálaadás napi ünnep miatt, piacmozgató tényezők nem voltak a tőzsdéken. A BUX gyakorlatilag szerdai szintjén fejezte be a kereskedést, nagyon alacsony forgalomban.

Pénteken a várakozásoknak megfelelően semmi nem történt pénteken a BÉT-en, a nemzetközi hangulattal "csorgott" a magyar piac. Nagyon alacsony forgalom mellett minimális csökkenés volt az árfolyamokban, amiben szerepet játszott, hogy az amerikai részvénypiacok a hálaadás után pénteken is csak fél napig voltak nyitva.

A Magyar Telekom 2,67 milliárd forint forgalmat ért el egy hét alatt, a távközlési cég papírja pénteken 495 forinton zárt.

Az OTP forgalma 14,5 milliárd forintot ért el a héten, a banki papír árfolyama egy hét alatt 1,63 százalékkal, 132 forinttal csökkent, pénteken 7986 forinton fejezte be a kereskedést.

A Mol részvényeivel a héten 3,99 milliárd forint értékben kereskedtek, árfolyama 1,03 százalékot, 190 forintot esett a héten, és 18 220 forinton zárt.

A Richter-papírok árfolyama 37 forinttal, 0,63 százalékkal 5895 forintra emelkedett, forgalmuk 6,91 milliárd forintot ért el a hét végére.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,12 százalékkal, 2,31 ponttal magasabban zárt pénteken, mint egy héttel korábban, és 1884,14 ponton fejezte be a kereskedést.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×