Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Rosszul teljesített az ipar

Az ipari termelés volumene szeptemberben 3,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól a nyers és a munkanappal kiigazított adat szerint egyaránt. Az előző havihoz hasonlítva 3,0 százalékkal esett vissza szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva - jelentette hétfőn második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az adatok megegyeznek a november 8-án kiadott első becslésben közöltekkel.

Az ipari export volumene 3,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A belföldi értékesítés 5,0 százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 3,6 százalékkal kisebb volt, mint tavaly szeptemberben.

Az első három negyedévben 1,5 százalékkal emelkedett az ipari termelés a múlt év azonos időszakával összevetve. Az összes értékesítés 66 százalékát adó külpiaci eladások volumene 1,4 százalékkal nőtt, a 34 százalékát képviselő hazai értékesítésé 1,6 százalékkal csökkent.

Szeptemberben a feldolgozóiparban 31,6 százalékos súllyal szereplő járműipar kibocsátása a magas bázisadathoz viszonyítva 0,6 százalékkal mérséklődött az előző havi 16,5 százalékos emelkedés után. A feldolgozóipari termelésből 12 százalékkal részesülő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása szintén 0,6 százalékkal mérséklődött. Az iparág legnagyobb alágazata, az elektronikus fogyasztási cikkek gyártása 5,7 százalékkal csökkent. A gépi berendezések gyártása 25,4, a gyógyszeripar termelése 13,4 százalékkal esett vissza.

A feldolgozóipar szeptemberi exportja 3,3 százalékkal maradt el az egy ével korábbitól. A járműexport növekedése 1,9 százalékra fékeződött az augusztusi 13,1 százalékról, a gépexport, az elektronikai cikkek és a gyógyszerek kivitele viszont rendre 31,3, 2,9 illetve 10,9 százalékkal maradt el a tavaly szeptemberitől.

A feldolgozóiparban csak a számítástechnikai és a gyógyszer cégek tudták növelni belföldi eladásaikat 19,6, illetve 14,1 százalékkal, valamint ennél jóval szerényebb mértékben a csekélyebb súlyú fafeldolgozás, papír - és nyomdaipar 3,5 százalékkal.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 0,1 százalékkal mérséklődött 2015 azonos hónapjához képest. Az új belföldi rendelések 1,6 százalékkal csökkentek, míg az új exportrendelések 0,1 százalékkal nőttek. Az összes rendelésállomány 8,6 százalékkal meghaladta a 2015. szeptemberit, ezen belül az exportrendelések 8,3, a belföldi rendelések 13,4 százalékkal nőttek.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump arra sürgette az iráni biztonsági erők tagjait, hogy tegyék le a fegyvert, illetve „álljanak a hazafiak pártjára”. „Ez egyedülálló óriási lehetőség az iráni emberek előtt, hogy visszavegyék országukat” – hangoztatta az amerikai elnök, amikor megerősítette Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője halálhírét.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Meghalt Irán legfőbb vezére, folytatódik a megtorlás, lángol a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Meghalt Irán legfőbb vezére, folytatódik a megtorlás, lángol a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×