Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Új kereskedelmi kikötő épül Mohácson

Új kereskedelmi kikötő épül mintegy 5 milliárd forint beruházással Mohácson 2017 végéig - tájékoztatta a Duna-parti város polgármestere az MTI-t.

Szekó József (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: a konténerek és darabáru rakodására alkalmas új közforgalmú kikötőn keresztül a baranyai és a dél-dunántúli régió vállalkozásai könnyebben juttathatják majd el termékeiket a világpiacra.

A két hajóállásosra tervezett létesítmény 330 méter hosszúságú, rakodásra alkalmas partfallal épül meg. A kikötőt megfelelő közúti és vasúti csatlakozással és 20-40 lábas konténerek mozgatásához szükséges darurendszerrel is ellátják.

Szekó József elmondta, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) idei pályázati keretéből nyert 4,75 milliárd forintos forrás mellé Mohács önkormányzatának 300 millió forintos önerőt kell biztosítania.

A tervek elkészítése után közbeszerzési eljárás keretében fogják kiválasztani a kivitelezőt 2016 végéig - közölte a polgármester.

Szekó József szerint az építkezés 2017 elején indulhat, és az év végéig befejeződhet. A beruházás nyomán 15-30 új munkahely jöhet létre a Duna-parti városban - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×