eur:
389.34
usd:
362.02
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Négymilliárd forint értékben beruházásokat zárt le a Főtáv

Több mint négymilliárd forintos beruházással újult meg a Budapesti Távhőszolgáltató (Főtáv) Zrt. 134 hőközpontja, csaknem hat kilométernyi távvezetéke és a fővárosi távhőrendszer több meghatározó szerkezete 2009-2014 között.

A fejlesztések során új, olcsóbban fenntartható, környezetbarát és energiahatékony berendezéseket, eszközöket építettek be, amellyel a vállalat és a fogyasztók jelentős költségeket takarítanak meg - ismertették az öt projekt pénteki budapesti záró rendezvényén a Főtáv szakemberei.

A beruházások a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében, az Európai Unió 100 százalékos támogatásával valósultak meg.

A Főtáv csaknem 3500 saját tulajdonú felhasználói hőközpontot üzemeltet, amelyeknek jelentős részét a beépítés óta még nem újították fel. A projektek keretében 134 hőközpont teljes gépészeti, irányítástechnikai, villamos és szakipari felújítását végezték el 2012 és 2014 között.

A tájékoztatás szerint a fejlesztések során egyes távhőtermelő berendezések és távhővezetékek energiahatékony korszerűsítését, valamint a távfűtés üzemeltetéséhez szükséges elavult berendezések cseréjét is elvégezték, ami csökkenti a működési költségeket.

Új fogyasztókat is bekapcsoltak a budapesti távhőrendszerbe, a Heim Pál Gyermekkórházat és SOTE Nagyvárad téri elméleti tömbjét.

A projektzáró rendezvényen Hódosy Béla, a Főtáv stratégiai igazgatója a társaság hosszú távú terveiről szólva elmondta: versenyképes árú, minőségi szolgáltatást kívánnak nyújtani a fogyasztóknak.

A távhőpiac fejlesztése során új fogyasztók bekapcsolásával növelnék a távhőrendszer kihasználtságát; szeretnék Budapest belvárosa felé kiterjeszteni a távhőszolgáltatást, illetve kiemelten kezelik a szolgáltatás fenntarthatóságának biztosítását - közölte az igazgató.

Címlapról ajánljuk
PSG–Borussia Dortmund 0-1

BL élőben
PSG–Borussia Dortmund 0-1

A Paris Saint-Germain hátrányból próbálja meg kiejteni a Borussia Dortmundot a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. Pályaválasztóként 2015 októbere óta a PSG csak a Bayern ellen maradt a BL-ben gól nélkül.

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×