Infostart.hu
eur:
387
usd:
328.63
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Csökkenhet a görög GDP a második fél évben

Borúlátóan nyilatkozott a görög gazdaság második fél évi várható teljesítményéről az átmeneti athéni kormány pénzügyminisztere.

Giorgiosz Houharakisz a To Vima hétvégi görög lapnak azt mondta, hogy a görög gazdaság zsugorodik majd a második félévben, és csak kicsi az esélye az élénkülésnek.

A görög gazdaság 0,9 százalékkal nőtt a második negyedévben az első negyedévhez képest. Éves szinten 1,6 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP).

Az első negyedévben a hazai össztermék 0,2 százalékkal csökkent a múlt év utolsó negyedéhez képest. Éves szinten az idei első három hónapban a GDP-növekedés 0,4 százalékra lassult a tavalyi utolsó negyedévi 1,3 százalékról.

A második negyedévi növekedési adat főleg a turistaszezon beindulásának köszönhető, de elemzők szerint is lefékezik a gazdaságot a júliusban bevezetett tőkekorlátozások. Görögország hitelezői azzal számolnak, hogy a GDP az idén 2,3 százalékkal csökken.

A görög gazdaság tavaly lábalt ki a hat éve tartó recesszióból. A 2008 végén kezdődött recesszió a görög GDP negyedével csökkent. A gazdaság tavaly kapott ismét erőre: három egymást követő negyedévben is növekedett, majd a negyedik negyedévben már 0,4 százalékkal csökkent ugyan, de az év egészében 0,8 százalékkal bővült.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×