Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

A keleti nyitás politikája erősíti a magyar-kínai kapcsolatokat

A magyar kormány a 2011-ben meghirdetett keleti nyitás politikával jelentős lépést tett a magyar-kínai kapcsolatok szélesítéséért, erősítéséért - hangsúlyozta Csutora Zsolt, a Külgazdasági és Külügyminisztérium keleti nyitásért felelős helyettes államtitkára pénteken a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szakmai rendezvényén pénteken Budapesten.

A VOSZ a Kínai Nemzetközi Kereskedelemfejlesztési Tanáccsal közösen szakmai rendezvényt és üzletember találkozót tartott Budapesten a Magyarországon tartózkodó Kína Belső-Mongólia tartomány kormányzati és üzletember delegációja részvételével.

Csutora Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormány kedvező befektetői környezetet teremtett egyebek közt az adórendszer átalakításával, az adminisztráció csökkentésével, a foglalkoztatási szabályok rugalmassá tételével, a felsőoktatási reformmal.

A helyettes államtitkár kitért arra, hogy a keleti nyitás politikájának meghirdetése óta több kínai regionális központ is Magyarországon működik.

Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke méltatta Kína Belső-Mongólia tartomány hagyományőrző szerepét, amely a modern világ számára is fontos üzenetet hordoz, és úgy vélte, hogy a jövő a motivált embereké.

Jün Kvanzson, Kína Belső-Mongólia kormányzó helyettese úgy vélte, hogy a kínai és a magyar üzletemberek jó stratégiai partnerek lehetnek, a régiók fejlődése pedig elősegítheti a cégek együttműködését.

Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés alelnöke térségük gazdasági fejlődési lehetőségeire hívta fel a figyelmet, kiemelve a mezőgazdasági adottságokat, az ipar és a logisztika adta lehetőséget, a kutatás-fejlesztési eredményeket, a turisztikát.

Liu Tinsan, a Kínai Nemzetközi Kereskedelemfejlesztési Tanács Belső-Mongólia szervezetének elnöke a VOSZ-szal kialakított jó kapcsolatokra utalva kiemelte, hogy az üzletembereknek megfelelő platformot kívánnak teremteni az együttműködések elősegítésére.

Gulyás Sándor, a VOSZ Hajdú-Bihar megyei szervezetének elnöke a megye vállalkozók összefogását emelte ki, és felhívta a figyelmet a kutatóintézetekkel kialakított jó kapcsolatra, amelyből az üzleti szféra is profitálhat.

A szakmai fórumon több együttműködési szerződést és szándéknyilatkozatot írtak alá.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×