Infostart.hu
eur:
385.17
usd:
331.84
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

20 bázispontos alapkamat csökkentést várnak az elemzők

Az ING és a K&H vezető elemzői egyaránt arra számítanak, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa 20 bázisponttal, a jelenlegi 2,1 százalékról 1,9 százalékra csökkenti az alapkamatot jövő keddi ülésén, és a két szakértő azt sem zárja ki, hogy a kamat óvatos mérséklése a következő hónapokban is folytatódik.

Balatoni András, az ING vezető elemzője az MTI-nek elmondta: az MNB monetáris tanácsa várhatóan mérsékelni fogja az irányadó rátát jövő keddi ülésén. A piaci szereplők többsége és az ING is 20 bázispontos csökkentést vár, a mérséklési ciklus pedig akár egy negyedévig is eltarthat, így várakozása szerint 1,5 százalékra süllyed majd az irányadó ráta júliusra.

A monetáris lazítás elsődleges oka az alacsony inflációs nyomás - mondta az elemző. Kifejtette, hogy a fogyasztói árindex érdemben elmarad a jegybank decemberi alappályájától, sőt a lazább monetáris kondíciókkal jellemezhető alternatív pályától is.

Balatoni András kiemelte, hogy ennek megfelelően a kamatcsökkentés a korábbi kommunikációval teljesen összhangban lesz, mivel várhatóan a jövő heti friss inflációs jelentésében érdemben lefelé fogja módosítani a szakértői stáb az inflációra vonatkozó prognózisát.

Az ING elemzője szerint a kamatcsökkentést a nemzetközi környezet, illetve a forint árfolyamának euróval szemben tapasztalható erősödési trendje is támogatja. Az Egyesült Államokat leszámítva a fejlett, valamint a feltörekvő országok is inkább lazítják a monetáris kondíciókat (például az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programja, a lengyel és román kamatcsökkentés, vagy a kínai monetáris lazítás), így a magyarországi irányadó ráta mérséklése várhatóan nem okoz érdemi felfordulást sem a kötvény-, sem a devizapiacon - mondta el Balatoni András .

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint a legutóbbi makroadatok kedvezőek voltak: a GDP, a kiskereskedelmi forgalom, a reálbérek és a foglalkoztatás is bővült, miközben az infláció jóval az inflációs cél alatt alakult, a forint pedig erősödött az euróval szemben. Az euró árfolyama a 301 forintos szint közelébe erősödött, ami 2014 óta a legerősebb érték, ugyanakkor a 300-as szint korlátot jelenthet - fűzte hozzá.

A K&H vezető elemzője szerint a kedvező makroadatok azt erősítik meg, hogy a következő negyedévekben nőhet az inflációs nyomás. A nemzetközi hangulat - beleértve az európai monetáris lazítást, a lengyel kamatvágást, és a Fed legutóbbi bejelentése - ugyanakkor megnöveli az MNB mozgásterét, ráadásul a fogyasztói árak csak szeptemberben emelkedhetnek. Az ugyancsak jövő héten megjelenő inflációs jelentésből kiderül, hogyan látja a jegybank az inflációs pályát a következő két évben - mondta Németh Dávid. Hozzátette: ha 2016-ra 2 százalék alatti inflációt jeleznek előre, az megalapozhatja a további kamatvágást, ha azonban 2 százalék feletti éves inflációt prognosztizál a jegybank, akkor egy óvatos és fokozatos kamatvágási ciklus kezdődhet.

Németh Dávid elmondta, hogy a K&H 20 bázispontos kamatcsökkentést vár kedden, amit további, óvatos csökkentés követhet.

Nagy Márton, az MNB pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója egy pénteki konferencián ugyancsak arról beszélt, hogy csökkentheti az alapkamatot a monetáris tanács.

Londoni pénzügyi elemzők is kamatcsökkentésre számítanak kedden, de a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáját befolyásoló, eltérő irányú hatások miatt egyelőre bizonytalannak tartják az újabb enyhítési ciklus várható ütemét.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×