Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Magyar útfelújítási projekteket hagyott jóvá Brüsszel

Összesen 152 millió euró (körülbelül 46,2 milliárd forint) értékben hagyott jóvá két olyan projektet szerdán az Európai Bizottság, amelyek magyarországi utak felújításának finanszírozását hivatottak biztosítani.

A bizottság közleménye szerint az egyik projekt keretében az 55-ös főút 85 kilométeres szakaszán erősítik majd meg a burkolatot, 70 kilométer kerékpárút épül a szegedi nyugati elkerülő és a bajai észak-nyugati elkerülő út között, és 7 kilométeres elkerülő épül Mórahalomnál.

A második projekt forrásaiból a 47-es főút Szeged és Békéscsaba közötti szakaszának 69 kilométerén erősítik meg a burkolatot.

"Mindkét projekt jelentősen javítja a közúti biztonságot, csökkenti az utazási időt, hatással lesz a térség gazdaságára, és javítja az utak teherbíró képességét" - áll a brüsszeli testület közleményében.

Az első projekt összesen 88 millió euróba kerül, a második 92 millióba, amelynek az Európai Unió 85 százalékát állja.

Az Európai Bizottságnak azokat a projekteket kell közvetlenül jóváhagynia, amelyek értéke meghaladja a bruttó 50 millió eurót, az ennél kisebb értékű beruházásokról alacsonyabb, tagállami vagy regionális szinten születik döntés.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×