Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
314.16
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Mol-INA-ügy - Magyar Nemzet - Keresetet nyújtott be a zágrábi bíróság ellen Hernádi

Keresetet nyújtott be a horvát alkotmánybíróságra a zágrábi megyei bíróság ellen Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója - értesült a Magyar Nemzet.

A lap hétfő száma szerint az elnök-vezérigazgató a keresetét arra alapozza, hogy a zágrábi megyei bíróság megsérti alkotmányos jogait azzal, hogy nem hajlandó addig tárgyalni a letartóztatására kiadott határozat elleni fellebbezését, amíg nincs letartóztatva.

A lap úgy tudja, a kereset befogadásáról még nem született döntés.

Hernádi Zsoltnak tavaly szeptember 25-ig kellett volna megjelennie a gyanúsítotti kihallgatásán Zágrábban. Horvátországban azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader volt kormányfőnek azért, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen az horvát olajipari cég, az INA irányításában.

Miután nem jelent meg, a zágrábi megyei bíróság ügyészségi kezdeményezésre elrendelte előzetes letartóztatását. Az elnök-vezérigazgató tavaly felkerült az Interpol körözési listájára, a horvát hatóság európai elfogatóparancsot is kiadott ellene.

Az ügyben korábban a magyar Központi Nyomozó Főügyészség már folytatott egy eljárást, amit bűncselekmény hiányában megszüntettek.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×