Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
326.11
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Vásárcsarnok épül a gyulai piacon

Vásárcsarnok épül a gyulai piacon 48 millió forintból. Az önkormányzat sikeresen pályázott a Vidékfejlesztési Minisztérium tanyafejlesztési program keretére, és a költségek kilencven százalékára nyert támogatást - jelentette be Görgényi Ernő polgármester vasárnap sajtótájékoztatón a beruházás helyszínén.

A fideszes politikus az MTI-nek elmondta: kivitelezés 2014. februárban kezdődik és várhatóan április végén fejeződik be. A gyulai önkormányzat kiemelten foglalkozik a helyi mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termelőkkel, a mezőgazdaság a turizmus mellett a város egyik meghatározó ágazata, sok embernek nyújt megélhetést Gyulán és térségében. Az önkormányzat egyik kiemelt programja segíti a helyi kis- és a közepes termelők jó minőségű termékeinek piacra jutását, a gyulai zöldségek, gyümölcsök, tej- és hústermékek értékesítési feltételeinek javítását.

Kovács József (Fidesz) országgyűlési képviselő kiemelte: csarnoka eddig nem volt a gyulai piacnak, az új épületben a helyi termékek folyamatos értékesítésére nyílik lehetőség korszerű feltételek között egész évben. Hozzátette: a történelmi hangulatú piac a belvárosban fontos közösségi tér, Gyula egyik büszkesége, ahová a turisták is szívesen látogatnak helyi termékeket vásárolni.

A képviselő elmondta: az új csarnok hasznos alapterülete 485 négyzetméter, az épület akadálymentes. A csarnokban hatvan elárusítóasztalt lehet elhelyezni. A kültéri piacot felújították, a beruházást júliusban adták át. Az önkormányzat 24 millió forintot költött a kültéri infrastruktúra fejlesztésére. Erre a beruházásra az önkormányzat 13,5 millió forint támogatást nyert a tanyafejlesztési programból - mondta Kovács József.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×