Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Dupla megtakarítás a munkáltatóknak!

Január 1-jétől a GYED Extra programmal bővül a kisgyermekes szülők foglalkoztatásához kapcsolódó adókedvezmény - ismertette a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára. Czomba Sándor az InfoRádiónak elmondta: azok a munkáltatók, akik három vagy több gyermekes szülőt alkalmaznak, az eddigi 2+1 év helyett 3+2 évig kapnak járulékfizetési kedvezményt.

Az államtitkár tájékoztatása szerint, a most élő munkahelyvédelmi akcióterv évi 850 ezer forintot jelent a munkáltatóknak, úgy, hogy nem kell pályázatokkal bajlódniuk. Eközben az édesanyák munkába való visszatérését is segíti.

Január 1-jétől a GYED Extra programban három évig 0 forint szociális hozzájárulást kell fizetni, a következő két évben úgynevezett fél "szocho-t" a három vagy több gyermeket nevelő szülők után. A bővülő kedvezmény 1 millió 400 ezer forint megtakarítást jelent a munkáltatónak. Czomba Sándor szerint, ez jelentős ösztönző lehet a cég és a kismama számára is.

Az év elején, még a korábbi feltételekkel nagyjából 14500 szülőt foglalkoztattak így, szeptemberre azonban a számuk majdnem megduplázódott. Az államtitkár szerint van még merítési bázis, akár 40 ezernél is többen igénybe vehetik majd a GYED Extrához kapcsolódó kedvezményeket. Hozzátette: költségvetési oldalról nem lesz akadálya a támogatásnak

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×