Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
324.59
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

NAV: a költségvetési csalások okozzák a legnagyobb kárt

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által felderített pénzügyi és gazdasági bűncselekmények okozta kár legnagyobb része költségvetési csalásból származik.

A NAV Bűnügyi Főigazgatósága és az irányítása alatt álló nyomozó szervek az első félévben 6257 ismertté vált bűncselekmény kapcsán indítottak büntetőeljárást - tette közzé a NAV a honlapján. Az e bűncselekményekhez kapcsolódó elkövetési érték 76,67 milliárd forint volt, ami 7,5 százalékkal haladja meg a tavalyi első félévi 71,31 milliárd forintot.

A folyamatban lévő büntetőeljárások kapcsán a kárbiztosítás összege (lefoglalás, biztosítási intézkedés, önkéntes megtérítés együttesen) 13,24 milliárd forintot tett ki, ami 17,27 százalékos kármegtérülést jelent. 2012 első félévében a kármegtérülés 12,36 százalék - 8,81 milliárd forint - volt.

A vizsgált időszakban az ismertté vált hatáskörös bűncselekmények 38,8 százaléka a költségvetési csalás körébe tartozó bűncselekmény volt, de jelentős a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése (26,03 százalék), illetve a csődbűncselekmény aránya (8,43 százalék) is.

A szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésével kapcsolatos bűncselekmények száma a tavalyi első félévi 966-ról 1550-re nőtt. A számvitel rendjét megsértő bűncselekményeké ugyanakkor 1254-ről 203-ra, az áru hamis megjelölésével elkövetetteké 425-ről 338-ra, a csődbűncselekményeké pedig 755-ről 502-re csökkent.

Az egyes jogsértések kapcsán regisztrált elkövetési értékek a 2012 első félévében regisztrált értékekhez képest orgazdaság esetén a harmadára, áru hamis megjelölése esetén a felére, a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése esetén szintén csaknem felére csökkent, míg a költségvetési csalás körébe tartozó jogsértések esetén 64,34 milliárd forintról 66,96 milliárd forintra nőtt.

A költségvetési csalás körébe tartozó bűncselekmények elkövetési értéke 87,33 százalékot - 66,96 milliárd forintot - tett ki az összesített elkövetési értékből - ismerteti a NAV.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×