Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
325.81
bux:
145246.02
2026. november 3. kedd Győző

Csányi: Az OTP a magyar agrárium első számú bankja lesz

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az OTP Bank. A megállapodás szerint az OTP készíti el a kamara kártyáját, amellyel kedvezményes szolgáltatásokat vehetnek igénybe a kamarai tagok.

Keretjellegű, szakmai együttműködésről van szó - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a megállapodás aláírásakor. Győrffy Balázs hozzátette: a mezőgazdaságnak jelentős szerepe van a gazdaságban, komoly korrelációt mutat a GDP és az agrárium teljesítőképessége. Az elnök a kamarai kártyáról azt mondta: azzal minden tag számára kedvezményes szolgáltatásokat kívánnak nyújtani, úgy, hogy a tagdíjnál magasabb értékűek legyenek ezek, ehhez pedig keresik a megfelelő partnereket, így a banki partner az OTP lesz, hiszen láthatóan fontos a bank számára az agrárágazat, Győrffy Balázs hozzátette: más bankkal egyelőre nem tárgyalnak hasonló megállapodásról.

Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója azt mondta: magánemberként és bankárként is bízik a magyar mezőgazdaságban, ezt bizonyítja, hogy az OTP-nél az elmúlt egy évben például 15 százalékkal nőtt az agrárhitelezés, és hasonló volument terveznek jövőre is. Csányi Sándor hozzátette: a bank számára stratégiai ágazat az agrárium.

Az OTP a magyar agrárium első számú bankja lesz - fogalmazott Csányi Sándor, aki reméli, hogy ezzel jelentősen gyarapodik a magyar állatállomány, a mezőgazdaság pedig virágozni fog, de reméli azt is, hogy a bank is jól jár annak révén, hogy a kamarán keresztül több ügyfélhez tud eljutni a pénzintézet.

Az elnök szerint a következő uniós költségvetési időszakban az agráriumra több pénz jut, amelyhez kellenek a bankok is, az OTP pedig ezt a lehetőséget kívánja megragadni. Csányi Sándor úgy fogalmazott: cél, hogy az OTP piaci részesedése elérje a 40 százalékot a mezőgazdasági hitelezés piacán.

A megállapodás szerint az OTP Bank készíti el a Magyar Agrárgazdasági Kamara kamarai kártyáját, és a bank több előnyt is kínál a gazdálkodóknak, így például gyorsított eljárásban kaphatnak hiteleket és szakmai segítséget is nyújtanak.

Hanganyag: Panulin Ildikó

Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepően nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon: az év első kilenc hónapjában 58 százalékos növekedést mértek az előző év azonos időszakához képest, a magyar eredetű bejelentéseknél pedig 57 százalékos volt a bővülés – mondta el a Portfolio-nak Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke. A szakemberrel arról beszélgettünk, mi áll a növekedés hátterében, hogyan teljesít jobban Magyarország a nemzetközi innovációs rangsorokban, és miként lehet a hazai kutatási eredményekből nemzetközileg sikeres vállalkozásokat építeni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×