Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
325.36
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Száz forint alá is mehet a magyar dinnye kilója

Cáfolta a Népszabadság cikkének állítását a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, hogy egyáltalán szándék lett volna a dinnye árának egyeztetésére. Budai Gyula hangsúlyozta: csak azt kérték a kereskedőktől, hogy amíg dinnyeszezon van, magyar dinnyét áruljanak. A termelők 100 forint feletti árra számítanak.

A Népszabadság írta azt, hogy információi szerint az áruházak elutasították azt a kezdeményezést, hogy egység áron kínálják a magyar dinnyét. A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára határozottan elutasította a feltevést. Budai Gyula azt mondta: az egyeztetésen jelenlévő egyik fél sem hozta szóba az árakat.

Csak azt kértük, hogy magyar dinnyét áruljanak a szezonban - tette hozzá az InfoRádiónak.

Budai Gyula viszont azt megígérte, hogy a szezon kezdetével, azaz nagyjából egy hét múlva ellenőrzések is indulnak, mind az üzleteket, mind az út melletti árusokat és a nagybani piacon árulókat is ellenőrizni fogják.

Magyarországon jelenleg 5600-5800 hektáron termelnek dinnyét, és mintegy 250 ezer tonna termés várható - mondta a Magyar Dinnyetermelők Országos Egyesületének elnöke. Oravecz Tamás hozzátette: hektáronként másfél millió forint a költsége egy termelőnek, és legalább 10 százalékos haszonban reménykednek.

Az import dinnye kilója most 200 forint körül van. Az államtitkár úgy becsülte, a magyar dinnyét 120 forint körüli áron kínálják majd, de augusztus második felére 100 forint alá mehet az ár.

A magyarországi dinnyeszezon nagyjából 1 hét múlva indulhat be, akkor nagy valószínűséggel magyar dinnyét fog vásárolni a fogyasztó, és a konkrét árak is akkorra alakulnak ki. Üzletenkénti nagy eltéréssel azonban ne számoljunk.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Nagy bejelentés jött Iránból - Zuhan a Brent, de a tech papíroknak már szárnyát szegték Amerikában

Nagy bejelentés jött Iránból - Zuhan a Brent, de a tech papíroknak már szárnyát szegték Amerikában

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson, ami azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, sok helyen felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is. A BUX index végül mintegy 0,1 százalékot emelkedett. Amerika is pluszban nyitott, de a tengerentúli tech papírok a kereskedés előrehaladtával vesztettek a lendületből.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×