Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
325.36
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Augusztustól piros-fehér-zöld színben száll a Sólyom?

Egyelőre csak a nagyra törő tervekről hallani az újonnan induló magyar légitársaság, a Sólyom Airlines kapcsán, konkrétumokról keveset - mondta a Napi Gazdaság főmunkatársa. Diószegi József szerint hosszú folyamat egy ilyen céget, illetve üzletet felépíteni, így bizonytalannak tűnik a nyár végi indulás.

Diószegi József, a Napi Gazdaság főmunkatársa szerint a korábbi tervekhez képest annyival biztosabb ez a cég, hogy már vannak bírósági adatok arról, hogy létezik. A szombati Magyar Nemzetben megjelent cikk szerint nem a diszkont légtársaságokkal, hanem a prémium kategóriában akar versenyezni a Sólyom Airlines. Diószegi József hozzátette, hogy a fapadosok piaca már telített, ezért az új cégnek azt a rést kell megtalálnia, ahol van helye.

Kérdés, hogy a hagyományos prémiumszolgáltatást nyújtó légitársaságra szükség van-e. A Napi Gazdaság főmunkatársa megállapította, hogy az utazási szokások átalakulóban vannak, és már az üzletemberek is a diszkont légitársaságokat választják. Az InfoRádiónak adott interjúban azt mondta, nem látja valószínűségét annak, hogy a Sólyom Airlines egy év múlva eléri az összeomlott Malév hárommilliós utasforgalmát.

A cég augusztusban kezdené meg a működését. Diósszegi József szerint egyáltalán nem biztos, hogy ennyi idő elég arra, hogy uralják a piacot. Hozzáfűzte, hogy a marketing tevékenységük sem aktív, pedig másfél hónap van hátra az indulásig.

A sajtóinformációk szerint a cég mögött "közel-keleti kisebbségi befektetők" állnak. A Napi Gazdaság főmunkatársa furcsának találta, hogy Malév eltűnése után miért nem jelentkeztek ezek a befektetők, és hozzátette, hogy túl hosszú idő telt el azóta, hogy ilyen gyorsan új piacot építsenek a régire.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Nagy bejelentés jött Iránból - Zuhan a Brent, de a tech papíroknak már szárnyát szegték Amerikában

Nagy bejelentés jött Iránból - Zuhan a Brent, de a tech papíroknak már szárnyát szegték Amerikában

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson, ami azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, sok helyen felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is. A BUX index végül mintegy 0,1 százalékot emelkedett. Amerika is pluszban nyitott, de a tengerentúli tech papírok a kereskedés előrehaladtával vesztettek a lendületből.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×