Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
325.63
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

A PSZÁF támogatja, Demján továbbra is ellenzi a takarékszövetkezeti integrációt

Folytatódik a vita a pénteken ismét elfogadott takarékszövetkezeti törvényről - a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete támogatja, Demján Sándor viszont továbbra sem ért egyet az integráció megvalósításának módjával.

Orbán Viktor kormányfő pénteki levelére válaszolva Demján Sándor ismét jelezte, a törvény céljával egyetért, de a megvalósítás módjával, a szerinte alaptörvény ellenes rendelkezéseivel nem. A levélben az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke ismét hangsúlyozta, érdemi egyeztetés nem előzte meg a törvény parlamenti benyújtását és elfogását. Demján Sándor hét pontban vázolta elképzeléseit a kormányfőnek, ami szerint például a Magyar Postához hasonlóan az OTSZ is jegyezhessen annyi részvényt a Takarékbankban, amelynek nyomán ismételten megvalósul a szövetkezeti hitelintézetek többségi tulajdona, vagy, hogy a szavazati jogukkal megfelelő módon élni tudjanak. Demján Sándor levelében hivatkozik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének korábbi határozatára, amely szerint az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség tagjainak nincs szükségük állami segítségre, a betétesek biztonságban vannak.

A hitelszövetkezeti rendszer problémáira korábban a Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár és a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet csődje hívta fel a figyelmet.

A PSZÁF hétfői sajtóközleményében azt írta, a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény mind a szövetkezeti hitelintézetek betétesei, mind azok tulajdonosai számára a jelenleginél biztonságosabb és versenyképesebb szövetkezeti integrációs rendszer létrejöttét szolgálja. A közvetlen állami támogatás lényegesen megnöveli a szövetkezeti hitelintézetekben elhelyezett betétek biztonságát, s az állami szerepvállalás esélyt ad egy új, emelt szintű szolgáltatásokat nyújtó, versenyképesebb, üzletileg dinamikusabb hitelintézeti struktúra megteremtésére.

A törvényt először két hete fogadta el az országgyűlés, Áder János köztársasági elnök azonban múlt szerdán megfontolásra visszaküldte azt a parlamentnek. A jogszabályt, módosításokkal pénteken szavazta meg ismét a parlamenti többség. Ezt követően írta meg a kormányfőnek újabb levelét Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Csökkenő veszteséget, de lassuló árbevétel-növekedést könyvelt el a történelmi tőzsdére lépésre készülő AI-óriás

Csökkenő veszteséget, de lassuló árbevétel-növekedést könyvelt el a történelmi tőzsdére lépésre készülő AI-óriás

Közel 900 milliárd dolláros kötelezettséget vállalt a mesterséges intelligenciát kiszolgáló infrastruktúra kiépítésére az Anthropic a következő évekre – írta meg a Financial Times a vállalat tőzsdei bevezetést előkészítő, frissített dokumentumai alapján. A Claude nyelvi modellt fejlesztő cég számítási kapacitásokra fordított kiadásai jelenleg gyorsabban nőnek, mint a bevételei, ami a jövő hónapra tervezett elsődleges nyilvános részvénykibocsátás előtt komoly kérdéseket vet fel a befektetőkben az üzleti modell megtérülésével kapcsolatban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×