Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
324.96
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Csaknem egymilliárd forintos fejlesztést zárt le a Continental

Csaknem egymilliárd forintos fejlesztés zárul le a Continental Automotive Hungary Kft. veszprémi telephelyén, aminek köszönhetően 123-mal nőtt a gyár létszáma - tájékoztatta a cég az MTI-t kedden.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a vállalat 2010-ben nyert el 377 millió forintot kutatás-fejlesztési kapacitás erősítésére, az Új Széchenyi Terv keretében; a 942 millió forintos beruházás most zárul le.

Ennek keretében az idén februárban új tesztlaboratóriumot adtak át, valamint mérőeszközöket, műszereket, számítógépeket, mérés-adatgyűjtést szolgáló szoftvereket és laboratóriumi tesztberendezéseket szereztek be - ismerteti a közlemény.

A projekt során új K+F munkahelyeket hoztak létre: 2010 végén még 231 mérnököt foglalkoztattak, a projekt keretében 58 új munkatárs foglalkoztatását vállalták, ezzel szemben mostanra 354 mérnök dolgozik az 1552 fős cégnél.

A cég szerint ezzel az ország legnagyobb, vidéken működő autóipai fejlesztési központját mondhatja magáénak a Continental.

A most befejeződött kapacitásbővítés az elektronikus fék- és menetstabilizáló rendszerek (ABS, ESC) és ezek komponenseinek (kerékfordulatszám-, gyorsulás- és perdületszenzorok) fejlesztését szélesebb spektrumon teszi lehetővé a magyarországi központban - közölte a Continental.

A közlemény szerint a Continental Automotive Hungary Kft. összesen közel 15 milliárd forint értékben valósít meg beruházási és munkahely-teremtési programot 2009 és 2014 között budapesti és veszprémi gyárában, hét projekt keretében. A bővítésekhez kétmilliárd forint támogatást vesz igénye európai uniós és kormányzati forrásokból, és a két telephelyen összesen 477 új munkahely megteremtését vállalta.

A fékrendszereket, hajtó- és futómű-komponenseket és rendszereket, gépjárműabroncsokat, műszaki elasztomer-termékeket gyártó Continental tavaly 32,7 milliárd euró forgalmat bonyolított, 46 országban 173 ezer embernek ad munkát. Magyarországon hat telephellyel és egy értékesítési ponttal rendelkezik, és több mint hatezer embert foglalkoztat.

Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Erősödik a forint, 364 körül jár az euró

Erősödik a forint, 364 körül jár az euró

Széles körben erősödik a forint: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között jár, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb került. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×