eur:
393.71
usd:
368.78
bux:
65994.38
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Biztató előrejelzés Németországból

Igen biztató előrejelzést tett közzé a jövő évre a berlini gazdaságkutató intézet, amelynek adatai szerint 2013-ban már csaknem 2,5 százalékos gazdaságnövekedésre lehet számítani. A bővülés azonban nem annyira a német kivitel további fellendüléséből fakad, hanem a belföldi fogyasztás élénküléséből.

A gazdasági élet elemzésére szakosodott berlini kutatóintézet most nyilvánosságra hozott adatai alapján idén a GDP várhatóan csak egy százalékkal fog növekedni, jövőre azonban már közel 2,5 százalékos növekedéssel lehet számolni.

A derűlátó előrejelzést az intézet főleg az igen kedvező munkaerőpiaci folyamatra alapozta, ugyanis az ország újraegyesülése óta a legalacsonyabb szintre süllyedt a munkanélküliek aránya. A tanulmány szerint, ha váratlan fejlemények nem rázzák meg a német gazdaságot, akkor a munkanélküliek száma alig fogja elérni a 2,5 milliót.

Ezzel egy időben fokozatosan javul a nyugdíj előtt álló korosztály munkavállalási lehetősége is. A 60-64 év közöttiek foglalkoztatási aránya tavaly ősszel új csúcsra, 28,3 százalékra nőtt, míg 2007 év elején alig 18 százalék volt.

A kutatóintézet biztató előrejelzésében utal arra is, hogy a munkaerőpiac előnyös alakulása következtében egyre jelentősebb szerepet játszik a belföldi fogyasztás fellendülése a gazdasági növekedésben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×