eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 11. szombat Ferenc

"A leminősítés látványos demonstráció az euróövezettel szemben"

Rosszallással fogadták az érintett európai uniós országok azt, hogy a Standard & Poor's pénteken leminősítette államadós-besorolásukat.

A portugál pénzügyminisztérium közleményében úgy fogalt állást, hogy az S&P értékelése nem tükrözi a valóságot, s nem veszi figyelembe azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az ország tett a pénzügyi helyzet stabilizálása érdekében, különös tekintettel arra, hogy az előrejelzések szerint Portugália tavalyi költségvetési hiánya négy százalék lesz, jóval alacsonyabb az tervezett 5,9 százaléknál.

A spanyol pénzügyminisztérium a leminősítés után kiadott közleményében csökkenteni igyekezett a döntés jelentőségét. A tárca szóvivője azt mondta, hogy az ország jelenlegi gazdasági helyzete "a múlt öröksége". Arra utalt, hogy Mariano Rajoy miniszterelnök kormánya december végén vette át az ország irányítását a szocialista Zapatero-kabinettől, amely hét évig volt hatalmon. "Megismételjük, hogy a gazdaságpolitikánk elkötelezett a kiegyensúlyozott költségvetés és a strukturális reformok végrehajtása iránt" - mondta a szóvivő.

Az olasz miniszterelnöki hivatalban közölték, hogy az S&P döntése után Olaszország még eltökéltebb lesz a reformok végrehajtásában. "Ez az értékelés erősíti az olasz kormány eltökéltségét a megkezdett út folytatásában" - tették hozzá.

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter is csökkenteni igyekezett annak jelentőségét, hogy az S&P megvonta a lehetséges legjobb, "AAA" államadós-besorolást Franciaországtól. Szolidaritást fejezve ki Párizzsal úgy nyilatkozott, hogy Franciaország "jó úton halad". A német pénzügyminisztérium közleményében meggyőződését fejezte ki, hogy az eurózóna stabilizálja pénzügyeit, és helyreállítja a piac bizalmát. A tárca szerint nem megkérdőjelezhető Németország eltökéltsége az adósválság rendezésében.

Wolfgang Schäuble nem rejtette véka alá, hogy nem lepte meg az S&P döntése, s szerinte nem kizárt, hogy ez hatással lesz Németországra is. Hangsúlyozta azonban, hogy csak az S&P minősítette le Franciaországot, s a másik két hitelminősítő, a Moody's és a Fitch Ratings meghagyta Franciaország legmagasabb besorolását.

A Standard & Poor's kilenc euróövezeti tagállamot minősített le pénteken, arra a véleményére hivatkozva, hogy az eddig hozott válságintézkedések nem elégségesek a pénzügyi problémák kezeléséhez. Megvonta pénteken a lehetséges legjobb, "AAA" államadós-besorolást Franciaországtól - a második legnagyobb valutauniós gazdaságtól - és Ausztriától, Portugáliának pedig Magyarországénál gyengébb, nem befektetési ajánlású besorolást adott. Németország "AAA" osztályzatát viszont megerősítette.

Olaszország, Ciprus és Spanyolország hosszú futamidejű szuverén adósságainak besorolásait kettő, Málta, Szlovákia és Szlovénia osztályzatait egy fokozattal csökkentették.

Bécs Magyarországot és Olaszországot okolja

Elsősorban az olasz és a magyar gazdasággal való szoros osztrák gazdasági kapcsolatok, és az ebben a két országban fennálló gazdasági problémák miatt rontotta le Ausztria adósbesorolását a Standard & Poor's hitelminősítő - mondta az osztrák pénzügyminiszter a leminősítés bejelentése után az APA osztrák hírügynökségnek.

Maria Fekter kitért arra is, hogy ha Olaszországban és Magyarországon nagyobb nehézségek állnának elő, az Ausztriára is hatással lenne, különösen akkor, ha az osztrák bankok erőteljes támogatásra szorulnának. Ha az egyik legnagyobb osztrák bank, a Bank Austria anyavállalatánál, a milánói központú UniCreditnél "gondok állnának elő", az közvetve milliárdos nagyságrendű terheket róna az osztrák államháztartásra - mondta a miniszter.

Ha Ausztria államadóssága a hazai össztermék (GDP) 80 százaléka fölé emelkedne, akkor az S&P tovább ronthatja Ausztria minősítését - tette hozzá Fekter. A besorolás további rontásának az esélyét a hitelminősítő 1:3 arányúra becsülte.

A miniszter úgy értékelte, Ausztriának az eddiginél is jobban kell törekednie a már kilátásba helyezett konszolidációs intézkedések megvalósítására. Úgy vélekedett, hogy az osztrák gazdaság alapjai jók, ezért a piacok várhatóan nem fognak "túl drámaian" reagálni.

"Látványos demonstráció"

Ewald Nowotny, az Osztrák Nemzeti Bank kormányzója úgy vélekedett, a kilenc ország egyidejű leminősítése "látványos demonstráció az euróövezettel szemben". Az S&P arra akar utalni, hogy túl lassan halad a pénzügyi stabilizáció a valutaunióban. Ezt az ítéletet komolyan kell venni, ugyanakkor az S&P nem vette kellőképpen figyelembe a legutóbbi pénzpolitikai intézkedéseket és gazdaságpolitikai eredményeket, amelyeknek az eredményei az év eleje óta a pénzügyi piacokon is megfigyelhetőek voltak - mondta a jegybankelnök.

"Az S&P különvéleményének hatását nem szabad túlbecsülni, de nem szabad a jelentőségét alábecsülni sem" - mondta arra utalva, hogy a másik két nagy hitelminősítő, a Fitch és a Moody's továbbra is "AAA" besorolást tart érvényben Ausztriára.

Érthetetlennek nevezte az osztrák besorolás lerontását Werner Faymann osztrák kancellár és Michael Spindelegger alkancellár. Kiemelték, hogy az osztrák kormány jelenleg a 2012-16-os időszakra szóló pótlólagos takarékossági intézkedésekről tárgyal. Az egyeztetések eredménye február végéig várható a kormány szerint. Emlékeztettek arra is, hogy a parlament már törvénybe iktatott egy úgynevezett költségvetési "adósságféket" és a kormány el akarja érni, hogy még magasabb szinten, alkotmányos törvényben rögzítsék ezt az előírást.

Címlapról ajánljuk
Guruló rendelők a hiányzó háziorvosok helyett – így működik a telemedicinális gyógyítás

Guruló rendelők a hiányzó háziorvosok helyett – így működik a telemedicinális gyógyítás

Az elmúlt egy évben a leghátrányosabb helyzetű hazai települések közül negyvenben indult el a telemedicinális ellátás, amellyel a megszűnt háziorvosi rendeléseket igyekeznek pótolni. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője azt mondta az InfoRádióban, hogy a visszajelzések döntő többsége pozitív, a modern technológia segítségével akár több száz kilométeres távolságból is tudnak tanácsokat adni az orvosok.

Amerikai bevásárlókörúton a német védelmi miniszter: az Egyesült Államok szállít, Németország fizet

Két legyet egy csapásra – így foglalható össze leginkább Németország védelmi miniszterének az Egyesült Államokban tett látogatása. Boris Pistorius egyrészt határozott kommunikációval igyekezett hangsúlyozni, hogy a szövetségesek számíthatnak Németországra,. Másrészt nem hagyott kétséget afelől, hogy országa számít az Egyesült Államok támogatására.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×