Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
326.02
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Stabil maradhat ma a forint

Lavrovot a nap folyamán várhatóan fogadja Kim Dzsong Il észak-koreai vezető is. Phenjan előbb bejelentette a két Korea, Oroszország, az Egyesült Államok, Kína és Japán részvételével folyó tárgyalásokról való kivonulását, majd kiutasította a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreit, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte Észak-Koreát egy hosszú hatótávolságú rakétával április 5-én végrehajtott kísérlete miatt. A kommunista állam egyúttal azzal fenyegetőzött, hogy újraindítja nukleáris tevékenységét.

A hírügynökség megjegyzi, hogy Magyarországon a figyelem Bajnai Gordon kormányfőnek az MDF vezetőivel való találkozójára, illetve Simor András bankvezetőnek a német kereskedelmi kamara előtti beszéde felé fordul. Érdeklődést kelt a Mol közgyűlése, amely 21,2 százalékában a negyedik legnagyobb orosz olajipari vállalat tulajdonába került, illetve az, hogy milyen lesz a helyi valutában múlt év október óta első ízben kibocsátott államkötvény fogadtatása.

A londoni bankközi piacon a forint csütörtök reggel, 297,06-36/eurón, 0,10 százalékkal erősebb volt a szerdai későinél, és 12,71 százalékkal gyengébb az euróval szemben, mint év végén.

Ugyanakkor a forint 227,93-10/dollár volt, 0,14 százalékkal erősebb a szerdai későinél, és 21,05 százalékkal gyengébb, mint év végén.

Csütörtök reggel a cseh korona, 26,873-37/eurón, 0,04 százalékkal erősebb volt a szerdai későinél, és 0,45 százalékkal maradt el év eleji értékétől. A lengyel zloty, 4,4054-84/eurón, 0,07 százalékkal gyengébb volt a szerdai későinél, és 7,06 százalékkal maradt el év elejei értékétől.

Ugyanakkor a zloty 3,3823-23/dollár volt, 0,21 százalékkal erősebb a szerdai későinél, és 14,23 százalékkal gyengébb, mint év végén. A cseh korona 20,658-12/dollár volt, 0,07 százalékkal erősebb a szerdai későinél, és 8,08 százalékkal maradt el év elejei értékétől.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×