Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.72
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Gyurcsány ismét sürgős pénzért lobbizott Londonban

Magyarország az európai politika alakítójaként kíván fellépni, mondta Londonban Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök a vasárnapi kezdeményezés kedvezőtlen fogadtatását egyébként nem kudarcnak, hanem ki nem használt lehetőségnek nevezte.

Magyarország nem küszködik likviditási gondokkal, ugyanis számunkra elegendő az IMF-hitel - fogalmazott a JP Morgan londoni székházában a magyar miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatósági tanácsának tagjaival folytatott munkaebédjét követően magyar újságíróknak elmondta: globális válság van, így erre nem nemzetállami, hanem globális válaszokat kell adni. Magyarország az európai politikát alakítóként kíván fellépni, ugyanis egy átfogó programra van szükség. A szocialista pártelnök-kormányfő ezért sürgősen pénzt adna a likviditási problémákkal küszködő államoknak. Szorgalmazza, hogy a hitelek futamidejét hosszabbítsák meg, tőkésítsék fel a régió bankjait, valamint úgy segítsék a kis-, és közepes vállalatokat, hogy azok exportálni tudjanak.

Gyurcsány Ferenc az EBRD-ben tulajdonos magyar állam képviselőjeként azt szeretné, ha a bank 20 milliárd eurós alaptőkéjét megkét- vagy megháromszoroznák, mert az alaptőkéjénél több hitelt nem nyújthat. A múlt heti brüsszeli találkozón elbukott 180 milliárd eurós programját így még mindig fenntartja, az erről való tényleges döntés a március 19-21-ei uniós kormány-, és államfői csúcson várható. A vasárnapi kedvezőtlen fogadtatást egyébként nem kudarcnak, hanem ki nem használt lehetőségnek nevezte a miniszterelnök.

Kérdésre válaszolva azt mondta: a mostani válság egy fertőző járvány, ami nem áll meg az országhatárnál. Amennyiben az egyik pénzintézet leánybankja bedőlne, akkor az hatással lesz a többi országra is.

Magyarország nem ijed meg a saját árnyékától és a gazdasági válságtól - hangoztatta a miniszterelnök, aki tárgyalópartnereinek kifejtette, hogy a múlt év szeptemberben benyújtott magyar költségvetéshez képest a GDP 2,7 százalékát kitevő megszorításokra került sor. Négy területen szerkezeti reformok is elindultak, melyek megalapozhatják a büdzsé egyensúlyi pályáját és a gazdasági növekedést. Gyurcsány Ferenc azt állítja, hogy az eddigi és a jövőbeni intézkedésekkel Magyarország finanszírozása közép-, és hosszútávon is fenntartható lesz.

A vendéglátó Thomas Mirrow EBRD-elnök korábban megfogalmazott egy 350 milliárd dolláros csomagot Közép-Európa számára. Ez a csődhelyzet elkerülése végett a kelet-európai bankoknak szólna. A francia Le Figaro értesülései szerint az EBRD programja Magyarország mellett a három balti állam, valamint Bulgária, Románia és az Európai Unión kívül Ukrajna és Szerbia bankjait érintheti.

Újságírói érdeklődésére a szintén Londonban tartózkodó magyar pénzügyminiszter közölte: a mostani tárgyalásoknak nem céljuk forint- vagy bármilyen más devizakötvény kibocsájtása. Veres János hozzátette, tárgyalásaik célja, hogy megtudják: az EBRD mely területeken tudna Magyarország együttműködő partnere lenni.

Sajtóinformációk szerint Gyurcsány Ferenc itt, a JP Morgannél a befektetőket szeretné magyarországi maradásra, valamint újabb befektetésekre ösztönözni. Hogy ez mennyire eredményes, az a következő hónapokban mindenképpen eldől.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×