Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
324.59
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Beperelik a bankot a megnőtt törlesztőrészletek miatt

A közeljövőben a Fővárosi Bíróságnak is tárgyalnia kell a forint árfolyamának gyengülése miatt jelentősen megnövekedett törlesztőrészletekről, mert próbaper indul az egyik bankkal szemben. A keresetet jegyző Czirmes György ügyvéd hangsúlyozta, hogy lépésükkel a közérdekű civil szervezetek figyelmét is fel akarják hívni.

Próbaper indul egy bankkal szemben a devizahitelek jelentősen megnőtt törlesztőrészletei miatt. Czirmes György ügyvéd kiindulási alapja a "józan paraszti ész": ha az ember megállapodik valakivel, akkor ismeri a körülményeket, a múltat, valamint a belátható jövőt, és annak függvényében kötelezi el magát hosszú távon. Mindezek mellett feltételezzük a hitelezőről és az adósról is, hogy tudták, mit írnak alá - hangsúlyozta az InfoRádiónak.

Ha a körülményekben lényeges változás következik be, azt mondhatjuk, hogy a szerződés megkötésekor mindketten közös téves feltevésben voltak - szögezte le az ügyvéd. Hozzátette: az volt a közös téves feltevés, hogy a hitelrészletek nem fognak változni lényegesen. Ilyen esetben minden civilizált országban lehetőség van a szerződés módosítására.

Az ügyvéd és ügyfele "jóhiszeműen" azt feltételezik, hogy egyik fél - vagyis sem a bank, sem az ügyfél - sem látta előre a szerződés 2006-os megkötésekor, hogy két év múlva a havi részletek 20-30, a japán jen esetében pedig 70 százalékkal megemelkednek. Szerintünk ekkor már lehet szerződést módosítani - jelentette ki Czirmes György.

A bankok azzal érvelnek: a szerződés szerepel, hogy az árfolyam nagy kockázatot rejt magában, így a kamat és a költségek is változhatnak, és ők bármikor egyoldalúan módosíthatják azt.

A perben az év vége előtt nem várható döntés.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×