A MOL árfolyama 3,24 százalékkal 10.160 forintra esett, az OTP részvények ára 0,85 százalékkal 2.930 forintra csökkent.
Esett a másik három nagy cég papírjainak értéke is. A Magyar Telekom 2,9, a Richter 1,1, az Egis 1,7 százalékos mínuszban zárt.

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.
Hogyan működik a munkaidőkeret 2026-ban? Mutatjuk a szabályokat, a havi munkaidő számítását, a túlóra elszámolását és a munkabér kifizetésének feltételeit.
The market has been reacting to possible tougher scrutiny of data centre construction and the AI industry following the US midterms