Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
317.07
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Kevesebbet takarítunk meg, de ugyanannyi hitelt veszünk fel

Hiába lassú a gazdasági növekedés, a bankok esetében nem lehet abszolút visszaesésről beszélni - mondta az InfoRádiónak a CIB Bank és az Inter-Európa Bank vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Török László közölte: míg tavaly 70 százalékos növekedést tapasztaltak a lakossági jelzáloghitelek területén, addig idén ez csak 40 százalékos volt.

A pénzintézetek is érzik, hogy a gazdaság nincs a csúcson: ez látszik mind a makro-, mind a mikromutatókon - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a CIB Bank és az Inter-Európa Bank vezérigazgatója, majd hozzátette: a bankrendszer ennek ellenére növekvő szakaszban van.

Ennek tudható be, hogy a bankok esetében nem lehet abszolút visszaesésről beszélni, a növekedés üteme azonban jelentősen visszaesett: idén a 2006-osnak körülbelül kétharmada - közölte Török László.

Míg korábban a lakossági jelzáloghitelezésben 70 százalékos volt a CIB Bank növekedése, addig idén 40 százalék alatt marad majd ez a mutató - tette hozzá a CIB Bank és az Inter-Európa Bank vezérigazgatója.

Török László elmondta: a betétekkel sincs ez másképp, helyenként ugyan látható kis mértékű növekedés, de leginkább stagnál a piac.

A háztartások a megtakarítások visszafogásával próbálják tompítani a nehezebb periódusok hatásait, hitelfelvételi kedvük azonban kevésbé csökkent - jelezte a CIB Bank és az Inter-Európa Bank vezérigazgatója.

A bankoknak is nehezebb volt az idei év, ám feladatuk az, hogy megfeleljenek a piaci körülményeknek - jelentette ki Török László.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament, most hétfőn és kedden, a jövő héten pedig hétfőn tart plenáris ülést az Országgyűlés. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés nyílt, kétharmados szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×